MTI Baleset

Ismét lángol a nádas Csórnál

Ismét ég a nádas, a rét és a bozótos Csór közelében; ezen a héten már másodszor lobbantak fel a lángok a több ezer hektáros réten - mondta a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője szerda este.

MTI Baleset

Ötven hektáron ég a nádas és a rét Csórnál

Gyalogosan, s kézi erővel tudnak csak dolgozni a süppedős, lápos talaj miatt a tűzoltók Csórnál, ahol ötven hektáron ég a nádas, a rét és a bozótos; az időközben a legmagasabb, ötös fokozatúnak nyilvánított tűz oltását az erős szél is nehezíti - mondta a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője hétfő délelőtt az MTI-nek.

MTI Itthon

Szén-monoxid-mérgezés Csóron

Három embert szállítottak kórházba szén-monoxid-mérgezés gyanújával szombat délelőtt Csórról – mondta el a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.

„Az én kis női nyavalygásaim”

„Az én kis női nyavalygásaim”

Külföldről is figyelik az Orbán család IT-terjeszkedését, ami a választásra is hatással lehet

Külföldről is figyelik az Orbán család IT-terjeszkedését, ami a választásra is hatással lehet

Napokon belül eladhatják a Telenor egy részét, nevet is vált a szolgáltató

Napokon belül eladhatják a Telenor egy részét, nevet is vált a szolgáltató

Magyarország a férfi után a női kézilabda Eb-t is megrendezné

Magyarország a férfi után a női kézilabda Eb-t is megrendezné

Egy képlet, amely megmutatja, miért viselkednek annyira rettenetesen bután az emberek

Egy képlet, amely megmutatja, miért viselkednek annyira rettenetesen bután az emberek

Baranyi Krisztina: "Nem azért lettem politikus, hogy szerepelhessek"

Baranyi Krisztina: "Nem azért lettem politikus, hogy szerepelhessek"

Magyarok mentettek életet Mallorcán

Magyarok mentettek életet Mallorcán

Nem vállalnak gyereket ezek a tinédzserek, ha a kormány nem veszi komolyan a klímaváltozást

Nem vállalnak gyereket ezek a tinédzserek, ha a kormány nem veszi komolyan a klímaváltozást

Összeült Trump és Zuckerberg, hogy az internet szabályozásáról beszéljenek

Összeült Trump és Zuckerberg, hogy az internet szabályozásáról beszéljenek

Kiderült, kik lesznek Schmuck Andor esküvői tanúi

Kiderült, kik lesznek Schmuck Andor esküvői tanúi

Magyar állampolgár lett a menekült lány, akiről film is készült

Magyar állampolgár lett a menekült lány, akiről film is készült

A címlapról ajánljuk