#Debrecen





Pécs már megkapta, 2023-ban Debrecen is szeretné

Debrecen megpályázza a 2023-as Európa Kulturális Fővárosa címet, amelyet egy brit várossal együtt tölthet be – jelentette be Papp László polgármester péntek reggel. Debrecen korábban is próbálkozott már, de akkor alulmaradt Péccsel szemben.

MTI









Kitették a zárva táblát a debreceni menekülttáborra

"Zárva" feliratú táblát helyeztek el szerdán a debreceni menekülttábor kapuján, ezzel hivatalosan és jelképesen is bezárták a befogadóállomást, amely húsz éven át működött a városban. Kósa Lajos, a Fidesz országgyűlési frakcióvezetője úgy vélte, hogy Debrecen az elmúlt években jól vizsgázott szolidaritásból és emberiességből, ugyanakkor a tábor bezárása jó megoldás, mert "ma a határokat kell megvédeni, nem táborokat építeni Európa-szerte".

hvg.hu
  • hvg.hu
  • MTI

A reptérnek köszönhetően éjjel is jár villamos szerdától Debrecenben

A megnövekedett forgalmú reptérhez igazították egyes helyi járatok menetrendjét Debrecenben. Szerdától új reptéri buszt indítanak, amely a Nagyállomástól indul majd. Emellett azokon a napokon, amikor van repülőjárat, a tavaly átadott 2-es villamos éjjel is jár, hogy a távolabbi városrészekről is ki lehessen jutni a reptérre – írja a Dehir.

hvg.hu

Debrecennek is lesz fénytrolija

Egyik olyan város sem marad itthon karácsonyi troli nélkül, ahol jár trolibusz. Budapesten már jár a Mikulástroli, Szegeden 6-a óta közlekedik az AdvenTroli, Debrecenben pedig vasárnap mutatják be az adventi trolibuszt.

hvg.hu