#Esztergom

Veszélyben az Esztergomnak dolgozók fizetése?

Ha szeptember 15-ig nem módosítják Esztergom költségvetését, akkor nem kapnak fizetést az önkormányzatok által fenntartott intézmények dolgozói – erről Tétényi Éva a város polgármestere beszélt a Klubrádió Megbeszéljük című műsorában. A városban eddig is akadozott a tömegközlekedés, nem volt közvilágítás, az iskolakezdés sem indult könnyen.

Klubrádió


Egymillióra büntette a Fidesz-frakció az esztergomi polgármestert

A Fidesz-frakció voksaival az esztergomi képviselő-testület csütörtök esti ülésén megszavazta, hogy Tétényi Éva polgármester magánvagyonából fizessen egymillió forintot. Szerintük azért bírságolták meg ugyanis erre az összegre az önkormányzatot, mert a polgármester nem hívott össze testületi ülést.

MTI







Bíróság semmisítette meg az esztergomi fideszes képviselők döntéseit

A Komárom-Esztergom Megyei Bíróság jogerős ítéletével megsemmisítette azokat a döntéseket, amelyeket a helyi Fidesz-frakció a polgármester és az ellenzéki képviselők nélkül megtartott ülésen hozott - közölte Tétényi Éva, Esztergom független polgármestere pénteken. A Fidesz-frakció szerint a polgármester az elmúlt hónapokban folyamatos törvénysértéseivel számtalan kárt okozott a városnak.

MTI

A jegyző szabadságán vitatkoznak Esztergomban

A Fidesz és a KDNP esztergomi képviselőcsoportja szerint Tétényi Éva, Esztergom független polgármestere azzal, hogy nem hajlandó aláírni a város szülés előtt álló jegyzőjének szabadságát, lényegében betegállományba akarja kényszeríteni a hetedik hónapos terhes kismamát.

MTI



Éjszakába nyúlóan veszekedett az esztergomi képviselő-testület

Többórás vita után állt neki a napirendi pontok megtárgyalásának az esztergomi képviselő-testület. A képviselők elfogadták, hogy a Vaszary Kolos Kórházba december végéig önkormányzati biztost rendelnek ki, és zárt ülésen döntöttek a volt jegyző, Csomor Sándor jogviszonyával kapcsolatos elszámolásról.

MTI

Vádaskodás az esztergomi testületi ülésen

Személyes vitával folytatódott az esztergomi testületi ülés. A Fidesz-frakció az általa törvénytelennek tartott adósságrendezési eljárást vetette a független polgármester szemére. A polgármester kitért arra, hogy az adósságrendezési eljárás során 26 milliárd forintot halmoztak fel.

MTI


Nem lesz kormánybiztosa Esztergomnak

Nem indokolt kormánybiztos kinevezése Esztergomban, mert folyamatos a párbeszéd a város polgármester a Komárom–Esztergom Megyei Kormányhivatal kormánymegbízottja között – közölte csütörtökön a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium.

MTI


Feljelentést tesz a Jobbik az esztergomi adósok miatt

Az esztergomi köztisztasági vállalatnak tartozó lakosok személyes adataival való visszaélés miatt tesz feljelentést a Jobbik helyi szervezete, mert úgy vélik, az adósok listája jogsértő módon került egy követelésbehajtó céghez - mondta a párt városi elnöke.

MTI

Oldódik a patthelyzet Esztergomban?

Befejezetté nyilvánította az Esztergommal szembeni adósságrendezési eljárást a Komárom-Esztergom Megyei Bíróság. Az erről szóló, augusztus elsejei keltezésű végzés jogerős – közölte hétfő este Tétényi Éva polgármester. A bíróság elrendelte a végzés közzétételét a Cégközlönyben.

hvg.hu