Az Anderlecht ellen kezd, a Tottenham ellen folytatja a Fradi az Európa-ligában
Majd itthon az Alkmaar ellen zárja az alapszakaszt a Ferencváros.
Majd itthon az Alkmaar ellen zárja az alapszakaszt a Ferencváros.
Az elkövető azt állítja, hogy megbánta, amit tett.
Sorozatban harmadik évben csökkent a ferencvárosi stadiont üzemeltető Sportfive profitja, de még mindig százmillió forint fölött marad.
A Sampdoriából az FTC-be, az FTC-ből a Szpartak Moszkvába vezet a szerb szakvezető útja.
A BL-döntő eredménye ugyanis befolyásolhatja a Ferencváros jövő évi szereplését a sorozatban.
Dejan Stankovic korábban a Crvena Zvezdánál és az olasz Sampdoriánál dolgozott trénerként. Azt még nem tudni, hogy melyik csapat csábította el a Fraditól.
A rangadót elveszítő zöldek finn légiósa kétmeccses eltiltást kapott.
Ez volt a Ferencváros első veresége belga csapat ellen a nemzetközi kupákban.
Csak nehogy úgy járjanak, mint tavaly a Kecskemét, amiről hetekig cikkezett az Origo, miután egy saras pályán megverték a Fradit 2–1-re.
A Gazpromban is volt nyitottság a Fradi szponzorálására, de az FTC jogászai szerint nem lehet.
Mindkét mérkőzésen 11-esek döntöttek.
Varga arccsontját a skótok kapusa törte szét, de úgy fest, meggyógyult.
A meccs végén elszabadultak az indulatok a pályán, a már lecserélt Abu Fanit ki is állították.
Kis híján ismét a rossz emlékű feröeri bajnok került a zöld-fehérek útjába, ám végül bosnyák ellenfelet kaptak.
A magyar bajnok vezetett, de egyenlített a Midtjylland.
Baranyi Krisztina az önkormányzati választáson legyőzte nemcsak a Fideszt, hanem az ellenzéki politikusok által felkért, ellene indult volt tanácsadóját, a kerület egykori polgármesterét is, Gegesy Ferencet. Emellett többséget szerzett a képviselő-testületben, hiába indult rá az MSZP és a DK, az összes egyéni körzetben a Baranyi Krisztinát Ferencvárosért Egyesület képviselői győztek. A választási sikert helyi politikusokkal elemeztük.
Hiába menetelt sokáig az FTC a Konferencia Ligában, ez feleannyit sem ért, mint amennyit egy BL-csoportkör hozott volna, ez pedig meg is látszik a cég pénzügyi mutatóin.
Orosz Pál szerint hosszú távra terveztek a szerb edzővel, „de az élet közbeszólt.”