Végleg megszűnik a Google kereső egyik legjobb funkciója
Hivatalosan is bejelentette a Google, hogy megszűnik az a funkció, amivel vissza lehetett nézni egy honlap korábbi változatát.
Hivatalosan is bejelentette a Google, hogy megszűnik az a funkció, amivel vissza lehetett nézni egy honlap korábbi változatát.
Három keresőt is górcső alá vettek német kutatók, és kiderült: egyre inkább elárasztják a keresőket a haszontalan spamek.
Mindenféle jegyzeteket adhatunk hozzá az egyes cikkekhez, amint megjelenik a Google keresőben a már tesztelt új funkció. Ezeket a megjegyzéseket, tippeket pedig mások is megtekinthetik majd.
Egy 2018 szeptemberi hét legtöbb bevételt hozó kereséseibe enged bepillantást az a lista, mely a Google ellen zajló trösztellenes per részeként látott napvilágot: taroltak az Apple-termékekre irányuló keresések, de több érdekesség is kiderült.
Jópofa apróságot rejtett el a keresőben a Google, csak rá kell keresni hozzá a Halloween-re.
Alapértelmezés szerint már minden felhasználónál homályosítva jelennek meg a keresési találatok között a csak felnőtteknek ajánlott tartalmak a Google-ben, miután a cég mindenkire kiterjesztette a biztonsági funkciót.
A Gmailben és a Google Dokumentumokban egy ideje már elérhető funkció érkezik a Google keresőbe: a mesterséges intelligencia ellenőrizni fogja, nyelvtanilag helyes-e a beírt mondat.
Kiszivárgott e-mail-cím, telefonszám vagy webcím – kérvényezhetjük azon oldalak törlését a Google keresési találatai közül, amelyek illetéktelenül tartalmazzák ezen adataink valamelyikét. Ami még fontosabb: most már jelezni is képes lesz az érintettnek a rendszer, ha valahol a neten felbukkant egy érzékeny adat róla.
Konkrétan utalt a brit Google vezére egy rádióműsorban, hogy ne bízzunk abban, amit a Google chatbotja, a Bard mond, és ellenőrizzük a kapott információkat a keresőben.
A mesterséges intelligenciával készült képek azonosításához fejleszt egy hasznos segítséget a Google, ami hamarosan megjelenik majd a keresések képtalálatai között.
Számos bejelentést tett a keddi konferenciáján a Google, melyek érintik a hagyományos keresőt és a Bard nevű, mesterségesintelligencia-alapú chatbotot is.
Baby Yoda, azaz Grogu szedi szét a Google-t, ha rákeresünk bizonyos, a sorozattal kapcsolatos kifejezésekre a keresőben.
Mindenkinél alapértelmezetten bekapcsolja a Biztonságos Keresést a Google, így a felnőtteknek szóló tartalmak minden esetben elhomályosítva jelennek majd meg a találatok között.
A keresést és a térképszolgáltatást érintő eseményt tart néhány napon belül a Google, és iparági pletykák szerint akár egy, a ChatGPT-hez hasonló megoldást is bejelenthet a vállalat.
Az OpenAi egy olyan chatbotot fejlesztett, ami sokkal hatékonyabb, mint a Google keresője. Paul Buchheit, a Gmail alkotója szerint a Google üzleti modelljének napjai meg vannak számlálva.
Új funkció érkezett a Google keresőjébe, ami segíthet visszaszorítani a félretájékoztatást.
A Google találati listáján gyakran látni kiemelt információkat, amiket a kereséshez kapcsolódó kulcsszavakból rak össze a rendszer.
Egy, a rendszert érintő (belső) hiba miatt nem működik most a Google-ben elérhető időzítő. A funkciót rengetegen használják.
A Google egy multisearch nevű funkciót vezet be, amivel akkor is megtalálhatjuk a keresett dolgot, ha szavakkal nem tudjuk leírni.
A fejlesztéssel az eltelt 15 perc keresési előzményeit törölheti a felhasználó.