Gázavárost támadta Izrael, sokan meghaltak
Legalább négy különböző helyszínt ért légi csapás.
A támadásnak Rafahban tizenhat, Gázavárosban hét halálos áldozata volt.
A Bundeswehr két, Franciaországban állomásozó C-130 Hercules szállító repülőgépet vezényelt a feladat elvégzésére a projektet kezdeményező Jordániába. A gépek 18 tonna rakományt képesek szállítani. Több tengeri folyosó nyitását is tervezik.
Az izraeli haderő közölte, hogy az elmúlt nap folyamán mintegy 200 Hamász-célpont ellen hajtottak végre támadást földön, vízen és levegőben.
A túszok nem élték túl a támadást.
A robbantásra két nappal azt követően került sor, hogy az IDF Goláni zászlóalja elfoglalta az épületet.
A városból dél felé vezető két nagyobb útvonal egyike sem járható, amelyik részét nem zárták le az izraeli csapatok, azt a tüzérségük és a légierejük pásztázza.
Több alagútbejáratot felszámoltak és megszerezték Hamász katonai hírszerzési dokumentumait is.
Bár egyelőre még nem tudni nagy átfogó hadműveletről a város területén, kisebb, felderítő jellegű betöréseket az IDF alakulatai már végrehajthatnak.