Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Hévíz

MTI Itthon

Egymásnak adják a kilincset a kínaiak Hévizen

Idén már 25 kínai delegáció járt Hévízen, csak az utóbbi két hétben négy távol-keleti küldöttség ismerkedett meg a gyógytaváról híres város idegenforgalmi és gyógyászati lehetőségeivel - közölte szombaton a város önkormányzata.

MTI Itthon

Hévízi gyógyfürdő: ötmillió ment el a most lefújt nyomozásra

A rendőrség szeptemberben lezárta azt a Somogy Megyei Főügyészség felügyelete alatt két éven át tartó nyomozást, amelyet a hévízi gyógyfürdő gazdálkodását érintő különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés büntette és más bűncselekmények gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen indított.

MTI/Napi Gazdaság Itthon

Bedőlt a cég, nem lesz élményfürdő Hévízen

2007-ben a cég még azt vállalta, hogy szállodát és élményfürdőt épít, ám mostanra a cég felszámolója már hirdeti a telket, amit ráadásul nehezen lehet eladni. Az esetről a Napi Gazdaság ír.

Travelline Shake

Hévíz híres gyógyszállodáját teszteltük

A gyógyulás és az élvezet ritkán járnak párban, pedig a gyógyvízek hazájában igazán jobban is kihasználhatnánk csodálatos adottságainkat. A Travelline a NaturMed Carbona gyógyhotelt tesztelte, hogy kiderüljön, mennyire éri meg felkeresni Hévíz híres gyöngyszemét.

kadarm Plázs

Titkos gyógymód: egy egész hétvége az iszapban

Sok ember számára a szépségápolás és az iszapkezelés fogalma nehezen párosítható, pedig az egyik leghatékonyabb bőrápoló és gyógyhatású eljárásról van szó, amely nemcsak láthatóan szebb külsőt ad nekünk, hanem a vérkeringés fokozásában, a gyulladások csökkentésében is hatásos segítséget nyújt.

MTI-OS Itthon

Életveszélyesen megfenyegették Hévíz polgármesterét

Hévíz polgármesterét levélben életveszélyesen megfenyegették. A levél mellé lőszert is mellékeltek. A feladó egyelőre ismeretlen, ám a bélyegen található pecsétből kiderül, hogy a küldeményt a hévízi postán adták fel.

MTI Itthon

Német tolvajokat fogtak Hévízen

Őrizetbe vettek egy német házaspárt Hévízen, mert a férfi és felesége szállodai szobákból lopott el értékeket - tájékoztatta a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője csütörtökön.

MTI Itthon

Menesztenék a hévízi gyógyfürdő igazgatóját

A többségi, állami tulajdonost képviselő Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. igazgatósága kezdeményezte a Hévízgyógyfürdő Nonprofit Kft. közgyűlésének összehívását és Hegedűs Lajos ügyvezető igazgató menesztését - közölte a térség országgyűlési képviselője pénteki, hévízi sajtótájékoztatóján.

1 2 3 4 5 6 7 8
Segítséget kapnak a dohánytermelők

Segítséget kapnak a dohánytermelők

Ma 75 éves a Seat, ott jártunk a 60 éves cuki kisautó díszvendéggel ékesített szülinapon

Ma 75 éves a Seat, ott jártunk a 60 éves cuki kisautó díszvendéggel ékesített szülinapon

Egyre több adat támasztja alá: híznak a férfiak a házasságban

Egyre több adat támasztja alá: híznak a férfiak a házasságban

Egyre közelebb a bűvös határidő: Ön már mindent tud a külföldi befektetések bevallásáról?

Egyre közelebb a bűvös határidő: Ön már mindent tud a külföldi befektetések bevallásáról?

Beleálltak a golfba

Beleálltak a golfba

Bringázás közben akart kirabolni egy 90 éves férfit Cegléden, de az arra járó rendőrökre nem számított

Bringázás közben akart kirabolni egy 90 éves férfit Cegléden, de az arra járó rendőrökre nem számított

Gyurcsány Ferenc utolsó napját tölti országgyűlési képviselőként

Gyurcsány Ferenc utolsó napját tölti országgyűlési képviselőként

Beröffent a német export, rég nem látott teljesítményt mutatott márciusban

Beröffent a német export, rég nem látott teljesítményt mutatott márciusban

A Fideszt nem hatják meg a háborúban elrabolt ukrán gyerekek

A Fideszt nem hatják meg a háborúban elrabolt ukrán gyerekek

A címlapról ajánljuk