A kurdok verték vissza az iraki szélsőségesek támadását
Az Iszlám Állam szélsőségesei állítólag súlyos veszteségeket szenvedtek.
Az Iszlám Állam szélsőségesei állítólag súlyos veszteségeket szenvedtek.
Az amerikai elnök szerint Putyin Oroszországa bármikor behatolhat Ukrajnába.
Barack Obama amerikai elnök nem tűzött ki konkrét határidőt az iraki légicsapások befejezéshez - közölte pénteken Washingtonban Josh Earnest, a Fehér Ház szóvivője.
Az Egyesült Államok Szövetségi Légügyi Hivatala megtiltotta pénteken minden amerikai légitársaságnak az iraki légtér használatát. Ezt a közel-keleti országban zajló fegyveres konfliktus veszélyeivel indokolták. A korlátozás a további utasításig marad érvényben – tették hozzá.
A brit védelmi miniszter közölte, élelmet fognak ledobni Irakban, de "technikailag" készek támogatni az amerikai légicsapásokat.
Az amerikai légierő pénteken csapást mért az Iszlám Államnak a kurd erőket támadó tüzérségi állásaira Észak-Irakban a Pentagon közlése szerint.
Öngyilkos merényletet követhetett el Irakban egy frankfurti illetőségű német-marokkói kettős állampolgár, az akcióról videofelvétel készült, amely megjelent az interneten – írta pénteken a Frankfurter Allgemeine Zeitung.
Barack Obama amerikai elnök bejelentette, hogy Irakban engedélyezte az iszlamista szélsőségesek elleni légicsapásokat az amerikai alkalmazottak – a katonák és a diplomaták – védelmében és azt, hogy a jazidi vallási kisebbség elleni népirtás megakadályozása érdekében humanitárius segítségnyújtást rendelt el.
Az Egyesült Államok fontolóra vette, hogy közvetlen katonai csapásokkal akadályozza az iszlamista militánsok további térnyerését Irakban. Azon is gondolkodnak, hogy az ország északi részén humanitárius segélyt juttatnak a vallási kisebbség több tízezer menekülésre kényszerített tagjának – közölték csütörtökön Washingtonban az amerikai sajtónak névtelenül nyilatkozó hivatalos források.
Ferenc pápa az Iszlám Állam (IÁ) nevű szélsőséges iszlamista szervezet offenzívája miatt menekülésre kényszerült észak-iraki keresztény lakosság védelmére szólította fel a nemzetközi közösséget csütörtökön.
Franciaország kész segítséget nyújtani az Iszlám Állam (IÁ) nevű szélsőséges szunnita szervezet ellen küzdő iraki kurdoknak - közölte csütörtökön az Élysée-palota.
Több tízezren fogták menekülőre, miután iszlamista fegyveresek elfoglalták Karakost. "A helyzet tragikus, katasztrofális. Az ENSZ Biztonsági Tanácsához fordulunk, hogy azonnal lépjen közbe" – riadóztatott a káld érsek.
Egy amatőr videón látható, hogy Szaddám Huszein nagy portréját összezúzták és megrongálták körülötte a virágágyakat. A sír csak kisebb károkat szenvedett, ellentétben az iszlamisták közleményével.
A Lufthansa német légitársaság közölte, hogy hétfőtől felújítja az északi-iraki Erbíl városába irányuló járatait, de gépei továbbra is elkerülik az Iszlám Állam (IÁ) nevű szunnita fegyveres csoport által elfoglalt iraki területek légterét.
Irak északi vidékén több kisebb várost és tucatnyi falut foglalt el a helyi kurd milíciával vívott összecsapások után a magát Iszlám Államnak nevező szélsőséges szunnita fegyveres csoport szemtanúk szerint.
Dubaji és európai légitársaságok biztonsági okokra hivatkozva elkerülik a jövőben az iraki légteret.
Oroszország harci helikoptereket és vadászgépeket szállít Irakba – közölte csütörtökön egy orosz hadiipari exporttal foglalkozó illetékes. Az iraki védelmi miniszter Moszkvába utazott, hogy katonai együttműködésről tárgyaljon.
Szélsőséges iszlamisták felrobbantottak egy iraki mecsetet, amely a hagyományok szerint az iszlám vallásban is fontos személynek számító Jónás próféta nyughelyére épült – jelentették hírügynökségek csütörtökön az észak-iraki Moszul város több lakójának közlése alapján.
Az ENSZ úgy tudja, a szélsőséges iszlamista iraki lázadók egy fatwát adtak ki, amelyben elrendelték a nők nemi szerveinek megcsonkítását.
Irakban fegyveresek támadtak meg egy foglyokat szállító buszt, hatvan ember meghalt.