Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Irak

MTI Itthon

Késeléssé fajult egy dulakodás Debrecenben

Életveszélyes állapotban szállították kórházba azt a 17 éves debreceni fiút, akit két iraki állampolgár késelt meg csütörtök hajnalban a városban. A gyanúsítottakat elfogták - közölte a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.

MTI Gazdaság

Rengeteg aranyat vett Irak

Irak igen jelentősen növelte aranytartalékát az október végével záródott három hónapban, miközben Brazília aranytartaléka csaknem harmadával bővült novemberben - derül ki a Nemzetközi Valutaalap (IMF) adataiból.

MTI Sport

Irakba igazolna Maradona

Az iraki futballválogatott szövetségi kapitánya szeretne lenne az argentin focilegenda. Szeretné a 2014 brazíliai vb-ig vinni a csapatot.

MTI Világ

Stabilizálódott az iraki államfő állapota

Stabilizálódott Dzsalál Talabáni iraki államfő állapota, akit hétfő éjjel eszméletlenül vittek kórházba Bagdadban, miután szélütés érte - jelentette kedden az iraki elnöki hivatal.

MTI Világ

Kómába esett az iraki államfő

A korábban közöltekkel ellentétben nem szívinfarktusa, hanem szélütése volt Dzsalál Talabáninak. Egy orvoscsoport próbálja stabilizálni az elnök állapotát.

MTI Világ

Szívinfarktust kapott az iraki elnök

A 79 éves Talabáni szívét 2008 augusztusában megműtötték az USA-ban. Hétfő éjjel "kimerültség" miatt vitték a sürgősségi osztályra, ahol próbálják stabilizálni az állapotát.

MTI Világ

Véres volt a reggel Irakban

Legalább tíz ember meghalt és több mint ötven sebesült meg Irakban hétfő reggel két robbantásos merényletben.

MTI Világ

Pokolgépek öltek meg 30-nál is több embert Irakban

Pokolgépes merényleteket követtek el csütörtökön két, főleg síiták lakta dél-iraki városban, a robbantásokban legkevesebb 33-an meghaltak, és több mint százan megsebesültek - közölte a rendőrség. Kisebb merényletek voltak másutt is az országban.

MTI Világ

Több tucatnyian haltak meg iraki merényletekben

Pokolgépes merényleteket követtek el csütörtökön két, főleg síiták lakta dél-iraki városban, a robbantásokban 28-an meghaltak, és sok tucatnyian, akár százan is megsebesültek - közölte a rendőrség.

hvg.hu Gazdaság

Kurdisztánba megy az összes olajcég

A világ legnagyobb olajcége, az amerikai ExxonMobil a központi iraki területek helyett inkább az ország autonóm tartományában, Kurdisztánban fektet be. A lépéssel komolyan kiváltották Bagdad ellenszenvét. Az iraki kormány nem nézi jó szemmel a külföldi olajcégek kurdisztáni ténykedését.

MTI Világ

Véres ünnep Irakban - legalább 10 halott

Legalább tíz ember meghalt az iraki főváros, Bagdad közelében és az észak-iraki Moszulban szombaton, a muzulmán áldozati ünnep második napján - közölték helyi egészségügyi és biztonsági források. Öt síita zarándokot a fővárostól 20 kilométerre északra fekvő Tádzsi városban gyilkoltak meg. Az őket szállító kisbuszra helyeztek bombát.

MTI Világ

Kettős robbantás volt Bagdadban, sokan meghaltak

Kettős pokolgépes robbantást követtek el szombaton Bagdadban, a síiták lakta Hadimíja negyed zsúfolt piacán, a merényletben rendőrségi és kórházi források szerint legkevesebb 11 ember vesztette életét, és 38-an sebesültek meg.

MTI Világ

Még évekig védtelen lehet Irak légtere

Az iraki miniszterelnök a fegyverszállítások felgyorsítását kérte csütörtökön az Egyesült Államoktól, alig egy héttel azután, hogy orosz fegyverek vásárlásáról állapodott meg Moszkvával 4,2 milliárd dollár értékben.

1
37 38 39 40 41
58
Felvásárolná a Prada a Versace-t, több mint 1,5 milliárd euró lehet az ára

Felvásárolná a Prada a Versace-t, több mint 1,5 milliárd euró lehet az ára

„Az emberek rájöttek, hogy lehet nemet mondani a Fideszre” – a Mi Hazánk lett a mérleg nyelve Pápán

„Az emberek rájöttek, hogy lehet nemet mondani a Fideszre” – a Mi Hazánk lett a mérleg nyelve Pápán

Fegyverkezési programot jelentett be Ursula von der Leyen

Fegyverkezési programot jelentett be Ursula von der Leyen

A Telekom előállt az idei legnagyobb újdonságával, a Magenta AI-tól nagyon sokat vár a szolgáltató

A Telekom előállt az idei legnagyobb újdonságával, a Magenta AI-tól nagyon sokat vár a szolgáltató

Adrien Brodynak Oscar-díjat hozott A brutalista, pedig a HVG-nek azt mondta, sokáig úgy tűnt, nélküle csinálják meg a filmet

Adrien Brodynak Oscar-díjat hozott A brutalista, pedig a HVG-nek azt mondta, sokáig úgy tűnt, nélküle csinálják meg a filmet

A Fidesz ráhajtott a harmincas-negyvenes nőkre, de mit ajánl nekik a szülésen kívül, és mit kínál Magyar Péter?

A Fidesz ráhajtott a harmincas-negyvenes nőkre, de mit ajánl nekik a szülésen kívül, és mit kínál Magyar Péter?

Külön sávot kaptak Párizsban azok az autók, amelyekben legalább hárman ülnek

Külön sávot kaptak Párizsban azok az autók, amelyekben legalább hárman ülnek

Al Di Meola újfent arra kéri Orbánt: ne álljon Trump mellé

Al Di Meola újfent arra kéri Orbánt: ne álljon Trump mellé

Orbán Viktor szerdán Emmanuel Macron meghívására Párizsban tárgyal a francia elnökkel

Orbán Viktor szerdán Emmanuel Macron meghívására Párizsban tárgyal a francia elnökkel

A címlapról ajánljuk