Tüntetők várták a Jobbik elnökét Bicskén
Mintegy nyolcvan tüntető fogadta Vona Gábort, a Jobbik Magyarországért Mozgalom elnökét Bicskén, a Petőfi Művelődési Központ előtti téren, ahol a pártelnök lakossági fórumot tartott szerda este.
Mintegy nyolcvan tüntető fogadta Vona Gábort, a Jobbik Magyarországért Mozgalom elnökét Bicskén, a Petőfi Művelődési Központ előtti téren, ahol a pártelnök lakossági fórumot tartott szerda este.
Ügyvezetésem alatt egyetlen cégemmel sem kapcsolatban született elmarasztaló hatósági szankció, a sajtóban megjelent adóhatósági vagy cégbírósági lépésekre minden esetben az után került sor, hogy az adott cégben képviseleti jogosultságom megszűnt - reagált Volner János azokra az állításokra, hogy a nevéhez kapcsolaható öt cég hosszabb-rövidebb működés után csődöt mondott.
Volner János több céget is olcsón adott tovább, az új tulajdonosok alatt hamar tönkrementek a társaságok, milliós köztartozást hagyva maguk után. A képviselő szerint ő minden jogszabályt betartott.
Erős volt a rendőri jelenlét. Gyöngyösi Márton tiltakozik, mert a "cionisták" szerinte cionizmusra nevelik a magyar óvodásokat, és azt terjesztik, hogy nálunk antiszemitizmus van.
A BRKF korábban Orbán Viktor utasítására betiltotta a Zsidó Világkongresszus ellen rendezett demonstrációt, pénteken viszont a bíróság hatályon kívül helyezte a döntést, így megtarthatják a Hegedűs Lorántné jobbikos képviselő által szervezett tüntetést. A demonstrációhoz az Adj gázt! szervezői is csatlakozni szándékoznak.
A Jobbik a kommunista diktatúrák bűneinek tagadása és tiltott önkényuralmi jelképek viselése miatt feljelentést tett a Magyarországi Munkáspárt 2006 május 1-i pécsi rendezvényén történtek miatt - tájékoztatta az MTI-t Németh Zsolt ellenzéki országgyűlési képviselő.
Orbán Viktor a szerdai kormányülésen arra utasította a belügyminisztert, hogy tiltsanak be minden olyan rendezvényt, ami a Zsidó Világkongresszus alatt az emberi méltóságot sértheti – jelentette be Lázár János hétfőn.
Nem állapítható meg összefüggés a listán szereplő megjegyzések és az azon évben elosztott szociális ösztöndíjak, illetve kollégiumi helyek között – írja a Magyar Nemzet az ELTE bölcsészettudományi karának listaügyével összefüggésben felállított vizsgálóbizottság jelentésére hivatkozva.
Közös petíció-tervezetet dolgoztak ki a Jobbik szervezésében pénteken a fővárosban a devizahitelesek megmentéséért szervezett fórum résztvevői.
Pert nyert Alföldi Róbert, a Nemzeti Színház igazgatója Lenhardt Balázs és Szávay István jobbikos képviselők ellen.
Vonulásos nagygyűlést tartott "Magyar Élet Menete" címmel a Jobbik Ózdon, az eseményen kb 200-an lehettek és ugyanennyi rendőr biztosította a helyszínt. Vona Gábor pártelnök is beszédet mondott, szerinte a magyar jelenleg másodrendű állampolgár az országban, Orbán Viktor pedig "szembe megy a világgal".
A Tárki Társadalomkutatási Intézet áprilisi kutatása szerint a pártok szavazótáborának mérete lényegében nem változott. A bizonytalanok aránya kicsit csökkent, az MSZP tábora kicsit növekedett, az Együtt-PM támogatottsága pedig – Bajnai nevének említése nélkül – enyhén csökkent.
A BKV-nál alig vannak olyan falak, amelyek ne lennének penészesek, az állapotok a korábbi városvezetés tevékenysége eredményeként alakultak ki – reagált a fővárosi Jobbik arra a hírre, hogy Hagyó Miklós pert nyert Strasbourgban, ahol egyebek mellett azt kifogásolta, hogy napi 23 órában egy penészes cellában tartották.
Minden párt a saját kedvenc témájával hozakodott elő a Parlamentben: a Fidesz számára továbbra is a rezsicsökkentés a legfontosabb, az ellenzék egy része az offshore cégek támogatása, a másik része pedig a nyugdíjasok helyzete miatt támadta a kormány. Az unalom elől még a fideszes képviselők is a büfébe menekültek.
A Hódmezővásárhely önkormányzata mindenben a törvényeknek és az önkormányzat vagyongazdálkodási rendeletének megfelelően járt el az egykori iskolaépület értékesítése során - közölte Korsós Ágnes címzetes főjegyző Hegedűs Lórántné jobbikos országgyűlési képviselő szerdai sajtótájékoztatójára reagálva.
A Jobbik arra szólítja fel Fazekas Sándor vidékfejlesztési minisztert, hogy hívja vissza az Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőség (OKTVF) éléről Tolnainé Szatmári Katalint – jelentette ki keddi, budapesti sajtótájékoztatóján Kepli Lajos.
A Kúria elnökéhez fordult a miniszterelnök a Zsidó Világkongresszus ellen tervezett jobbikus tüntetés ügyében. Orbán Viktor elfogadhatatlannak tartja ugyanis a pénteki bírósági döntését, amely alapján végül mégis megtarthatják a demonstrációt – derül ki a kormányfő péntek délutáni közleményéből. A Jobbiktól később azt közölték, hogy megrendezik a szombati "kegyeleti megemlékezésüket", amelyet a bíróság jóváhagyott.
Tudomásul vette a rendőrség Hegedűs Lorántné jobbikos parlamenti képviselő bejelentését, amely szerint szélsőjobboldali tüntetést tartanak a Zsidó Világkongresszus közgyűlésének kezdetekor Budapesten. A május 4-i tüntetésre már bejelentkeztek a Nemzeti Érzelmű Motorosok is, akik ugyanerre a napra „anticionista vonulást” szerveznek.
Meghirdette vízgazdálkodási programját a Jobbik: kormányra kerülése esetén vízerőműveket építene a Dunán, a Tiszán és a Dráván is.
A Jobbik véleménye szerint a baloldal a külföldi tőkére és alvilági körök segítségére alapozva próbálta megakadályozni a kormányváltást és megtartani hatalmát.