Krasznahorkai László egy rendőrségi kihallgatáson tudta meg hogy jelentenek róla
Az írót egy olyan meggondolatlan kijelentése miatt kezdték vallatni, amelyre nem is emlékezett.
Az írót egy olyan meggondolatlan kijelentése miatt kezdték vallatni, amelyre nem is emlékezett.
HVG
„Amikor a közönség kérdezhetett, Krasznahorkai László annyit mondott: »Könyörgök, csak Istenről ne!« – idézte fel Colm Tóibín ír író, Krasznahorkai lelkes kiadója, akinek nemrég jelent meg Thomas Mann titkos életéről szóló regénye, A Varázsló. A német íróóriás naplóival veszélyes fegyver került a nácik kezébe, de szerencsére nem tudtak vele élni. Milyen volt Thomas Mann üzleti érzéke, és milyen az erotikus fantáziája? Erről is beszélgettünk Colm Tóibínnal, a 31. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál díszvendégével.
Mindezt a házelnök meg is örökítette.
HVG
A magyar írót Frank-Walter Steinmeier német államfő méltatta.
MTI
A Nobel-díjas magyar író megkapja a Német Szövetségi Köztársaság Nagykeresztjét.
HVG
A Nobel-díjas író oldalán a profilképet is feketére cserélték.
HVG
Sátántangót olvasni ugyan hol máshol, ha nem az augusztus 4-én kezdődő Ördögkatlan fesztiválon? Méghozzá közösen, egymást váltva négy napon át (pont ahogy pár éve Bohumil Hrabal műveivel is történt).
A Nobel-díjas írót a Magyar Művészeti Akadémia jelölte volna, ám szerinte előbb meg kéne változnia az „áldatlan állapotnak”, ami elválasztja és nem összeköti a legnagyobb művészeket. Nagy Ervin kulturális államtitkár ennek kapcsán arról írt, hogy szakítani kell a „mi” és „ők” logikájával, de addig nehéz új korszakot nyitni, míg olyanok ülnek a legfontosabb kulturális intézmények élén, akik kulcsszerepet játszottak a megosztásban.
HVG
Turi Attila nyílt levélben fogalmazta meg véleményét arra hivatkozva, hogy Nobel-díjas író nem hagyott neki más lehetőséget.
HVG
A Nobel-díjas író úgy érzi, előbb meg kéne változnia az „áldatlan állapotnak”, amely elválasztja, és nem összeköti a legnagyobb művészeket.
HVG
Most egyelőre a szivarra szokott rá. A Nobel-díjas író erről egy marosvásárhelyi közönségtalálkozón beszélt, ahol szóba került a barátsága Tarr Bélával is.
HVG
Az ügynökség visszautasítja a vádakat.
HVG
A HVG megtudta: a város, ahol a Nobel-díjas író tizenhat éven át élt, díszpolgári címet adományozott Krasznahorkai Lászlónak.
A fődíjas mellett Tóth László, Kornis Mihály, Soltész Márton és Kenyeres Zoltán részesült elismerésben.
HVG
HVG
MTI
Az alföldi városban négy rendezvénnyel tisztelegnek majd a Nobel-díjas író előtt.
HVG
A francia elnök nagy tisztelője a magyar Nobel-díjas írónak.
HVG
Az Athens Awardot a görög főváros főpolgármesterétől vette át a Nobel-díjas író.
HVG
Az Operaház főigazgatója már bánja, hogy annak idején lelkesedett az író kitüntetéséért.
HVG
A Nobel-díjas író egy interjúban azt mondta: semmi sem mérhető intenzitásában és brutalitásában ahhoz, ami Magyarországon zajlik.
HVG
A díjat korábba megkapta Bob Dylan és David Bowie is.
HVG