Videó: Félmeztelen Femen-aktivista zavart meg egy kölni misét
Femen-aktivista zavarta meg Joachim Meisner bíboros miséjét a kölni dómban – adta hírül a Tagesspiegel információi alapján a vs.hu.
Femen-aktivista zavarta meg Joachim Meisner bíboros miséjét a kölni dómban – adta hírül a Tagesspiegel információi alapján a vs.hu.
Lehet, hogy maga a kölni dóm a felelős azért, hogy rendszeresen megremeg a világhírű épület. Az épületben egy már meglévő alagútfalhoz túl közel alakították ki ugyanis az új kincstárat évekkel ezelőtt, emiatt az itt elhaladó földalatti vibrálást kelt – olvasható a Bild című lap pénteki számában.
A német igazságügyi miniszter, Heiko Maas nem hiszi, hogy a kölni események csak úgy a semmiből történtek volna, szerinte előre le volt beszélve a zaklatássorozat és valaki irányíthatta az egészet. Eközben három gyanúsítottat azonosítottak, bár korábban arról volt szó, hogy őrizetbe is vették őket.
A ZDF német közszolgálati televízió főszerkesztő-helyettese szerint hibát követtek el azzal, hogy a hétfői esti híradóban nem számoltak be a Kölnben nők ellen elkövetett szilveszteri támadásokról.
A kancellár szerint mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy a bűnösök kilétét a lehető leggyorsabban és a lehető legteljesebben feltárják, illetve tekintet nélkül származásukra vagy egyéb hátterükre megbüntessék őket. A német hatóságoknak nincsenek értesüléseik arról, hogy migránsok voltak a támadók.
A kölni rendőrség első közleménye még nyugodt éjszakáról szólt, pedig ennek épp ellenkezője volt igaz. A rendőrségnek még egyetlen gyanúsítottja sincs, azt sem tudják, hány tettes lehetett a főpályaudvar előtti zaklatási botrányban.
Tömegesen inzultáltak nőket szilveszter éjszakáján német városokban, írja a Bild, a lap szerint főleg észak-afrikaiak lehettek az elkövetők.
Még nem tisztázott, hogy mi történt a német városban, csak annyit tudni, hogy egy vendéglátóhelyen kezdtek lövöldözni, egy ember meghalt, öten megsebesültek. Öt gyanúsítottat üldöz a rendőrség a kora hajnali incidens ügyében. Nincs arra utaló jel, hogy terrorcselekmény történt volna.
Abszolút többséget szerzett a kölni polgármesterjelöltként megkéselt ügyvédnő.
Menekült- és iszlámellenes nézetei késztethették késelésre a kölni főpolgármesterjelölt támadóját.
Egy háborús bomba miatt telepítették ki az embereket Köln egyes részeiből. A mostani a legnagyobb evakuálási akció a német nagyvárosban a második világháború óta – olvasható az n-tv német hírtelevízió oldalán.
Április 17-én nemzeti gyászszertartást tartanak a kölni dómban a Germanwings-gép áldozatainak emlékére – jelentették be hivatalos források szombaton.
Súlyos pénzbüntetéssel és szektorbezárással büntette az 1. FC Kölnt a Német Labdarúgó Szövetség: a klub rendbontó szurkolói miatt 200 ezer eurót kénytelen fizetni, illetve biztonsági intézkedésekre fordítani, továbbá a soron következő három hazai mérkőzésén három szektort le kell zárnia.
Egy fegyveres férfi tartózkodik egy kölni Kreuzgasse Gimnáziumban, a rendőrség kiürítette az iskolát és a környéket is.
Mintegy hétszázezer nézője volt vasárnap a Kölnben rendezett melegfelvonulásnak, a Christopher Street Day alkalmából rendezett parádénak.
Bejutott a legjobb innovációk közé egy magyar fejlesztésű, csíráztatott szójából készült tofu a világ legnagyobb élelmiszeripari vásárán, a kölni Anugán.
Egy kölni óvoda vezetőjét ejtette túszul egy ismeretlen férfi, akit egy váll-lövéssel tettek ártalmatlanná a rendőrök.
A kölni operanegyed felújítási munkálatai közben római falfestmények töredékeire bukkantak a régészek. Az első vizsgálatok szerint a több ezer színes darab egy leomlott vályogfalból származik az időszámításunk szerinti első és második századból. A szakértők szerint jelentős leletekről van szó.