MTI Világ

Meghalt egy spanyol ENSZ-katona Libanonban

Az izraeli légierő a Hezbollah egy korábbi támadását viszonozta, ennek esett áldozatául a spanyol katona. Spanyolország azonnali vizsgálatot követel a történtek miatt.

MTI Világ

Mégsem ünneplik meg szombaton Libanon függetlenségét

Lemondta pénteken a szombatra tervezett függetlenség napi ünnepséget a libanoni kormányfő. A döntésben az elnökválasztás sorozatos kudarcán kívül a közel-keleti ország rossz biztonsági helyzete is szerepet játszott.

MTI Világ

Egymásnak ugrott a Hezbollah és az al-Kaida

Legkevesebb tizennyolcan életüket vesztették a Hezbollah libanoni síita szervezet és az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat szíriai szárnyának tartott, an-Núszra Front nevű lázadócsoport közötti összecsapásokban Libanon keleti részén vasárnap - közölte a Hezbollah egyik tagja.

MTI Világ

Gazdátlan táska okozott pánikot egy repülőgépen

Gyanús csomag miatt kényszerült leszállni az olasz fővárosban egy Genfből Bejrútba tartó libanoni repülőgép vasárnap. A riasztás tévesnek bizonyult, de rövid fennakadást okozott a legnagyobb római repülőtér működésében.

MTI Világ

Visszaszerzett egy várost a libanoni hadsereg az iszlamistáktól

A libanoni hadsereg pénteken ismét behatolt Arszál városába, amelyért napokon át harcolt a szomszédos Szíriából behatoló dzsihadistákkal. A visszavonuló szélsőségesek bebörtönzött társaik szabadon bocsátását követelték a 19 katonáért cserébe, akiket korábban foglyul ejtettek.

MTI Világ

A libanoni–szíriai határnál támadhatott Izrael

Izraeli harci gépek légitámadást hajtottak végre hétfő este Libanonban, a szíriai határ közelében – jelentette a libanoni állami hírügynökség és több biztonsági forrás. Az izraeli hadsereg nem tagadta, de nem is erősítette meg a két légi csapás tényét.

MTI Világ

Szíriai gyerekeket látogatott meg Angelina Jolie

Sok ezer szíriai menekült gyerek helyzetére hívta fel a figyelmet a váratlanul Libanonba látogató Angelina Jolie, az ENSZ különleges megbízottja. Az amerikai színésznő "szívtépőnek" nevezte tapasztalatait.

MTI Világ

Újból szíriai gránátok csapódtak be Libanonban

Újból tankokkal lőtték Libanont a szíriai kormányerők pénteken. A támadásban egy Libanonban élő szíriai menekült életét vesztette, és két libanoni állampolgár megsebesült. Hasonló esetek egyre gyakrabban fordulnak elő, miközben Libanon is fokozatosan a szíriai polgárháború színterévé válik.

MTI Világ

Felrobbantotta magát egy ember Bejrútban

Öngyilkos merénylő robbantotta fel magát Bejrút egyik déli külvárosában kedden, a támadásban az ANI libanoni hírügynökség szerint legkevesebb ketten, a Reuters értesülései szerint négyen meghaltak.

1 2 3 4 5 6 7
13
„Klímaapokalipszis” miatt nem vállalnak gyereket

„Klímaapokalipszis” miatt nem vállalnak gyereket

Nagyon jó, hogy készülnek a vakcinák, de hogyan fognak mindenhova eljutni?

Nagyon jó, hogy készülnek a vakcinák, de hogyan fognak mindenhova eljutni?

Eltűnt a kacsacsőrű emlősök fele, veszélyeztetetté kell nyilvánítani a fajt

Eltűnt a kacsacsőrű emlősök fele, veszélyeztetetté kell nyilvánítani a fajt

156 koronavírusos beteg hunyt el, 6819 új fertőzöttet találtak

156 koronavírusos beteg hunyt el, 6819 új fertőzöttet találtak

Kirúgta a labdát egy focista a Kisvárda 2,5 milliárdos stadionjából

Kirúgta a labdát egy focista a Kisvárda 2,5 milliárdos stadionjából

Betegszállító és főorvos a járvány újabb áldozatai között

Betegszállító és főorvos a járvány újabb áldozatai között

Egy órát vesztegeltek az utasok, mert a vonat elhagyta két kocsiját

Egy órát vesztegeltek az utasok, mert a vonat elhagyta két kocsiját

Hogyan fog kinézni az oktatás 2030-ban?

Hogyan fog kinézni az oktatás 2030-ban?

A címlapról ajánljuk
Még több hír a METRO támogatásával