A Jobbik a magyar sportdiplomáciát nógatja
A Jobbik követeli, hogy a Magyar Olimpiai Bizottság tegyen meg mindent annak érdekében, hogy birkózás a továbbiakban is az olimpia része maradjon.
A Jobbik követeli, hogy a Magyar Olimpiai Bizottság tegyen meg mindent annak érdekében, hogy birkózás a továbbiakban is az olimpia része maradjon.
Schmitt Pál, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) magyar tagja arra hívta fel a figyelmet: a NOB végrehajtó bizottságának keddi határozata, amely a birkózás kivételét javasolja a 2020-as olimpiai játékok műsorából, egyelőre annyit jelent, hogy a sportágnak meg kell küzdenie a programban maradásért.
A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) az írásos határozat kézhezvétele után dönt arról, hogy fellebbez-e a Fővárosi Törvényszék döntése ellen, amely szerint jogszerűtlen volt a MOB tavaly február 26-án tartott közgyűlése.
A tavalyinál 400 millióval kevesebb, 1,5 milliárd forint szerepel a költségvetésben a versenysport, élsport soron, ezért a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) tervezete szerint az egyes sportágak valamivel kevesebb sportszakmai támogatásban részesülnek, az egyéb állami forrásokkal együtt azonban összességében több pénzt kapnak.
A Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára szerint Orbán Viktor miniszterelnök ígéretének megfelelően a kiemelt olimpiai sportágak az idén megkapják a többlettámogatást, amelyre 15 milliárdos állami forrás lesz, s az összegek a MOB várakozásai szerint áprilisban vagy májusban érkezhetnek meg a szövetségekhez.
Sportközpont épülne Erdélyben, a Csicsói Hargitán, melyet a Magyar Olimpiai Bizottság edzőtáborozásra használna.
Aján Tamás elnökletével megtartotta alakuló ülését a Magyar Sport Házában az új összetételű Magyar Olimpiai Akadémia (MOA).
Biztossá vált, hogy indulnak magyar sportolók a jövő évi téli speciális olimpián, miután a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöksége hétfőn elfogadta a Magyar Speciális Olimpia Szövetség erre vonatkozó támogatási kérelmét.
Fábián László öttusázó olimpikon a Magyar Olimpiai Bizottság sportigazgatója lesz januártól.
Győr rendezheti meg a 2017-es nyári Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivált (EYOF).
Az Európai Olimpiai Bizottság (EOC) 41. közgyűlésén, Rómában szombaton megszavazta és megalapította az olimpiai mozgalom újabb versenyrendszerét: a döntés értelmében - a többi földrész ilyen eseményeihez hasonlatosan - az öreg kontinensen Európai Játékok (European Games) lesznek.
A Jobbik felszólította a Magyar Olimpiai Bizottságot (MOB), hogy hozza nyilvánosságra a testületre vonatkozó közérdekű adatokat.
A sportért felelős államtitkár a gazdasági nehézségek mellett is indokoltnak tartja a stadionépítést.
„Janicsot el kellene engedni, amíg a magyar sportdiplomáciára még jobban és még súlyosabban nem ég rá ez a történet. Pillanatnyilag egyre nagyobb a blama, és a java még hátravan, ne adj isten, egy kétéves eltiltással” – véli Kovács Zoltán, az ÉS főszerkesztője. Ma az is kiderül még, hogyan dönt a Magyar Kajak-Kenu Szövetség, tényleg mindenáron akarják-e azt a 150 ezer eurós lelépési pénzt, csak mert egy hatalmas bajnok haza szeretne térni és a továbbiakban hazája színeiben versenyezne.
A Hungaroringen nagy változások lehetnek a közeli jövőben, a pálya nyomvonala is változhat.
Nem szándékosan doppingolt Fazekas Róbert, ezért a másodfokú doppingbizottság nyolcról hat évre csökkentette az Európa-bajnok és világbajnoki ezüstérmes diszkoszvető büntetését.
A MOB pénteki elnökségi ülésén Borkai Zsolt kezdeményezte Molnár Zoltán főtitkár leváltását. Helyette Szabó Bence kétszeres olimpiai bajnok kardvívót bízták meg a feladattal.
Nem is volt Londonban, de sokmilliós olimpiai jutalmat kapott egy MSZP-s politikus - írja a Blikk.
A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöksége hétfőn egyhangúlag elfogadta a londoni játékokon sikeresen szerepelt sportolókat felkészítő szakemberek jutalmazásáról szóló módosított javaslatot.
Szentgotthárd díszpolgára lett Pars Krisztián, a londoni olimpia kalapácsvető bajnoka.