Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#MOB

MTI Sport

Kovács Kokó István delegálták a Közszolgálati Testületbe

A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnökségi tagját, az ökölvívó olimpia bajnok Kovács Istvánt delegálta a közmédiumok társadalmi felügyeletét a jövőben ellátó Közszolgálat Testületbe. Ezt a MOB és a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) képviselőinek pénteki megbeszélését követő sajtótájékoztatón jelentették be.

MTI Sport

Gémesi György a MOB alelnöke

Gémesi Györgyöt választották meg a Magyar Olimpiai Bizottság alelnökének a szervezet szombati közgyűlésén.

MTI Sport

Budai: a MOB ne utaljon pénzt a vizsgálat befejezéséig

A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal által végzett vizsgálat dokumentációja alapján Budai Gyula hivatalosan, írásban kereste meg azon cégeket, amelyeknek - a tavalyi Európa-bajnoksághoz köthető szerződéseik révén - a MÚSZ hónapok óta, összességében több mint 80 millió forinttal tartozik.

MTI Sport

Minden bizonnyal Gémesi lesz a MOB alelnöke

A csütörtöki határidőig egyedül Gémesi György, a Nemzeti Sportszövetség (NSSZ) elnöke adta be pályázatát a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) alelnöki posztjára - tájékoztatta a szervezet pénteken.

MTI Sport

Szabó Bence a MOB új sportigazgatója

Szabó Bence lett a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) új sportigazgatója, a kétszeres ötkarikás aranyérmes (1988: kardcsapat, 1992: kard egyéni) vívót kedden mutatták be a szervezet rendkívüli munkaértekezletén.

Hírek

Szabó Bence lesz a MOB új sportigazgatója

A Népszabadság úgy tudja, a kétszeres ötkarikás bajnok kardvívó – aki az 1988-as szöuli játékokon csapatban, az 1992-es barcelonai vetélkedőn pedig egyéniben szerzett aranyérmet – március elsejétől tölti be a pozíciót.

MTI Sport

MOB: a kajakosok kapják a legtöbb pénzt

Hétfőn megtartott rendkívüli ülésén elfogadta az idei évre szóló olimpiai felkészülési támogatásokkal kapcsolatos elosztási javaslatot a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöksége; a tavalyihoz képest csaknem egymilliárddal több, 2,1 milliárd forint jut erre a célra.

MTI Sport

Borkai szerint tíz érmet nyerhetünk az olimpián

A Magyar Olimpiai Bizottság elnöke úgy fogalmazott: örülni fog, ha a magyar csapat eléri a pekingi eredményességet, és boldog lesz, ha három aranynál többet sikerül nyerni a jövő évi játékokon.

MTI Sport

A MOB dönthet a sporttámogatások elosztásáról

A Magyar Olimpiai Bizottság hatáskörébe kerül az állami sporttámogatás elosztási arányaira való javaslattétel és a bizottság dönt arról, hogy mire fordítsák az olimpiai mozgalom feladataival összefüggő és a költségvetési törvényben meghatározott állami támogatásokat a parlament döntése szerint.

MTI Sport

A MOB megveszi Berkinek a különleges lovat

A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnökségének álláspontja szerint egyértelmű cél, hogy a sportolók a lehető legjobb körülmények között készüljenek fel a londoni ötkarikás játékokra, azaz a szövetségek és a műhelyek támogatása megfelelő mértékű legyen.

MR1-Kossuth Rádió Sport

Több pénzt kapnak az éremesélyes sportolók

A londoni olimpián éremesélyes sportolókat kiemelten támogatják majd - mondta a MOB elnöke, Borkai Zsolt az MR1-Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.

hvg.hu Itthon

Adókedvezmény a sportot támogató cégeknek?

A tervek szerint a kosárlabdát, a kézilabdát, a labdarúgást, a vízilabdát és a jégkorongot támogató cégek a jövőben költségként is elszámolhatnák, illetve a nyereségadójukból is levonhatnák a szponzorációra fordított összegeket - mondta hétfőn Borkai Zsolt, a MOB elnöke Az Este című műsorban.

MTI Sport

Borkai Zsolt a MOB-elnök

A Magyar Olimpiai Bizottság közgyűlése Borkai Zsoltot választotta a szervezet új elnökévé. Schmitt Pál köztársasági elnök, aki augusztus 5-én mondott le MOB-elnöki tisztségéről, tiszteletbeli elnök lesz.

MTI Sport

MOB-elnökválasztás: Schmitt tiszteletbeli elnök lesz

Szombaton kerül sor a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) közgyűlésére, amelyen várhatóan Borkai Zsoltot választják a szervezet új elnökévé. Schmitt Pál köztársasági elnök, aki augusztus 5-én mondott le MOB-elnöki tisztségéről, tiszteletbeli elnök lesz.

MTI Sport

Megkezdte a 700 millió elosztását a MOB

A Magyar Olimpiai Bizottság megkezdte a plusz 700 millió forintos állami támogatás elosztását, miután a Nemzeti Erőforrás Minisztérium sportért felelős államtitkársága átutalta a szervezetnek az összeget, s az pénteken már meg is érkezett a MOB számlájára. Eddig az érintett 42 szövetség közül 31 kötötte meg a MOB-bal az erre vonatkozó szerződést.

MTI Sport

Az állam 700 milliót utalt át a MOB-nak

A Nemzeti Erőforrás Minisztérium sportért felelős államtitkársága átutalta a Magyar Olimpiai Bizottságnak a plusz 700 millió forintos támogatást, az összeg pénteken már megjelent a MOB számláján.

1
4 5 6 7 8 9 10
XIV. Leó pápa: Isten mindannyiunkat szeret, feltétel nélkül

XIV. Leó pápa: Isten mindannyiunkat szeret, feltétel nélkül

Budapestre is elér a Parkway Drive jubileumi arénaturnéja

Budapestre is elér a Parkway Drive jubileumi arénaturnéja

Online hozzáférhető filmekkel áll ki a Pride mellett a Verzió

Online hozzáférhető filmekkel áll ki a Pride mellett a Verzió

Eléri egymást a benzin és a dízel ára

Eléri egymást a benzin és a dízel ára

Kicsoda az új pápa, Robert Francis Prevost?

Kicsoda az új pápa, Robert Francis Prevost?

Kockázatos műtét, de az eredmény magáért beszél: saját fogát teszik a beteg szemébe, hogy visszanyerje a látását

Kockázatos műtét, de az eredmény magáért beszél: saját fogát teszik a beteg szemébe, hogy visszanyerje a látását

Az Európai Bizottság beperli Magyarországot az embercsempészek szabadon engedése miatt

Az Európai Bizottság beperli Magyarországot az embercsempészek szabadon engedése miatt

Kína nyugalomra intette az egymásnak feszülő Indiát és Pakisztánt

Kína nyugalomra intette az egymásnak feszülő Indiát és Pakisztánt

Tesla-motort kapott a Citroen Ami - 900 Nm-es városi rakéta lett belőle

Tesla-motort kapott a Citroen Ami - 900 Nm-es városi rakéta lett belőle

A címlapról ajánljuk