Borkai szerint a legnépszerűbb és legeladhatóbb csapatsportok esetében kellene növelni a cégek érdeklődését, törekedni arra, hogy a kedvezmények hatására a klubcsapatok szponzorok révén is életben tudjanak maradni. A helyi csapatok támogatását idővel az önkormányzatoktól a cégek vehetnék át - vázolta a műsorban az elképzelést Borkai Zsolt.
Adókedvezmény a sportot támogató cégeknek?
A tervek szerint a kosárlabdát, a kézilabdát, a labdarúgást, a vízilabdát és a jégkorongot támogató cégek a jövőben költségként is elszámolhatnák, illetve a nyereségadójukból is levonhatnák a szponzorációra fordított összegeket - mondta hétfőn Borkai Zsolt, a MOB elnöke Az Este című műsorban.
Állami bankok adtak 126 milliárdot a választások előtt Szíjj László afrikai projektjére – ez volt a kormányszóvivői tájékoztató
Magyar Péter: A kormány négy ügy miatt tett feljelentést, összesen 1000 milliárd forint érintett
Petri Lukács Ádám: Bűnösök közt bűnös, aki bűnös
Havasi Bertalan követeli vissza a szervereket – jogszerű volt-e a Fidesznél a lefoglalás, és mi rá a magyarázat?
100 dollár felé ment az olaj hordónkénti ára, miután a hútik is támadásba lendültek
„Amikor épp nem halálfélelmem volt, nagyon jól szórakoztam” – végigmentünk a Tour de France sprintszakaszán
Videó: Orbán Viktor fapadosra ült, egy nő elsírta magát, úgy meghatódott tőle
Závecz: A Tisza elérte, amire egyetlen párt sem volt képes az elmúlt 36 évben
A Fidesz elnöksége attól tart, hogy a tagok kétharmadát elvihetik vezetőszáron
Kármán András elárulta, mekkora mínuszt jelent a költségvetésben a vényköteles gyógyszerek áfamentessége
Lefagytak, amikor meglátták a felvételeket: felajánlotta lemondását a pécsi klinika igazgatója, miután munkatársai megvertek egy beteget
Az unalom nem ellenség: így indíthatja be a kreativitást
Megvan a Klebelsberg Központ új vezetője
Több mint két évtizede foglalkozik az oktatási rendszerrel.
A Vidéki prókátor üzent a Fidesznek: Egy bocsánatkérés jólesne
Vígan üzemel a náci kocsma Budapesten, a rendőrség egy éve nyomoz
A VII. kerületi Nordic Sunnal szemben tiltott önkényuralmi jelkép használata miatt indult eljárás.