A Századvég szerint nem változott a Fidesz-előny
A biztos szavazó pártválasztók körében a kormánypárt négyszer népszerűbb az MSZP-nél - olvasható a Századvég felmérésében.
A biztos szavazó pártválasztók körében a kormánypárt négyszer népszerűbb az MSZP-nél - olvasható a Századvég felmérésében.
A szocialisták azt kifogásolják, hogy az a Szász Károly beszél a nyugdíjrendszer átalakításának szükségességéről, akinek "a Fidesz-KDNP bűnszövetség a lex Szásszal", illetve egy százmillió forintos végkielégítéssel már jó ideje gondoskodott a gondtalan nyugdíjas évekről.
Horváth Csaba szerint a választások előtt az emberek nem gondolták volna, hogy "ilyen mértékben fogják lebontani a demokrácia intézményeit".
Az MSZP gazdaságpolitikai kabinetvezetője szerint előre látható, hogy Magyarország 2012-től ismét eladósodik, a kialakult jogbizonytalanság miatt a gazdaság szereplőit óvatosak lesznek, káosz alakul ki a nyugdíjrendszer kapcsán.
Török Zsolt, az MSZP szóvivője szerint a kormány magának és támogatóinak, talpnyalóinak mindent megad, a dolgozóknak semmit, mindez ellen viszont tiltakozni nem lehet majd, mert korlátozzák a sztrájkjogot.
A politikai ciklus végéig, 2014 tavaszáig csaknem egymilliárd forinttal vihetnek többet haza a fideszes parlamenti képviselők az új adótörvények és az álláshalmozás miatt - hangzott el Józsa István, az MSZP országgyűlési képviselője és Trippon Norbert, az MSZP budapesti szervezetének tagja vasárnapi közös sajtótájékoztatóján.
Az MSZP azt kéri a kormánytól, hogy biztosítsa a korrekt feltételeket a magán-nyugdíjpénztári tagoknak a nyilatkozat tételre, vagyis ne csak 23 helyen, hanem az összes okmányirodában legyen erre lehetőség.
A Terrorelhárítási Központ a kormány e heti döntése értelmében újabb 1,4 milliárd forintot kap a költségvetés általános tartalékából. Az MSZP szerint a Fidesz leginkább saját barátait kívánja támogatni.
Varga László MSZP-s országgyűlési képviselő közleményben reagált Matolcsy György hvg.hu-nak adott interjújára.
Varju László szocialista országgyűlési képviselő csütörtöki sajtótájékoztatóján emlékeztetett arra: a kormányváltás óta kivonták az uniós fejlesztési pénzeket a gazdaságból.
Az edelényi MSZP elnöke Orbán korábbi ígéretét hajtaná be a kormányfőn.
Az MSZP szóvivője még nem kapott választ Csányi Sándor OTP-elnöktől magánnyugdíjpénztárral kapcsolatos kérdéseire.
Szili Katalin az M1 reggeli műsorában elmondta, hogy miért tartózkodott a magánnyugdíjpénztárakról szóló szavazásnál.
Egyszerű, cinikus látszatakciónak tartja a főváros MSZP-frakciójának vezetője, ami Társadalmi Megbékélési Program címszó alatt történt.
A szocialisták úgy vélik, a jövő nemzedékek "gyásznapja" december 13-a, mert azon a napon fogadta el az Országgyűlés kormányzati többsége a "nyugdíjeinstand-törvényt".
A volt közpénzügyi államtitkár szerint ő sem államtitkárként, sem országgyűlési képviselőként nem élt vissza hatalmával.
A szokások szerint ezen a napon tilos volt a pénz kiadása és ekkor kölcsönkérni sem volt ajánlatos. Erre hívja fel a kormány figyelmét az MSZP.
Nem tekinthető "lefutott meccsnek" az Európai Bizottság és a magyar kormány vitája, és a magánnyugdíjpénztári befizetések államosításával kapcsolatban további külföldi kritikák és megrovások fogják érni a magyar kormányt - vélekedett Tabajdi Csaba, az MSZP európai parlamenti (EP-) delegációjának vezetője, az MTI-hez vasárnap eljuttatott, két másik szocialista EP-képviselőtársával, Herczog Edittel és Göncz Kingával közösen jegyzett nyilatkozatában.
Nem fogja támogatni az MSZP a jövő évi költségvetést, mivel az ellenkezik a párt által megfogalmazott elvekkel - jelentette ki Mesterházy Attila pártelnök sajtótájékoztatón vasárnap Győrteleken.
Az MSZP-s Török Zsolt az OTP elnök-vezérigazgatójához fordul magánnyugdíjpénztár-ügyben; azt kéri, hogy a bankár adjon neki és 800 ezer tagtársának tanácsot.