Felmérés: Botka óta egészen nagyot zuhant az MSZP a legfőbb választói körében
Egy belső felmérés szerint az MSZP-t Botka László májusi színrelépése után még az idős korosztály 33 százaléka támogatta. Ma ez az arány csak 19 százalék.
Egy belső felmérés szerint az MSZP-t Botka László májusi színrelépése után még az idős korosztály 33 százaléka támogatta. Ma ez az arány csak 19 százalék.
Őrizetbe vették a férfit, aki Czeglédy Csaba bizalmasaként működhetett közre a bűnszervezet irányításában.
Az MSZP-s Bangóné Borbély Ildikó ikerlányai szintén lombikprogrammal születtek.
Botka László közölte, az MSZP programjában az oktatás lesz az egyik prioritás, és úgy tűnik, Hiller István az oktatásiminiszter-jelölt.
A szocialisták azt is akarják, hogy valóban kétszer annyi családi pótlékot kapjanak a családok szeptemberben, és ne az legyen, hogy egyszerre kapnak meg kéthavit.
Az MSZP miniszterelnök-jelöltje újabb részleteket árult el a programjából: progresszív adórendszert, átfogó bérlakás-programot és szigorú elszámoltatást ígért. Karácsony Gergely már jelezte, hogy egyetért a Botka által megfogalmazott alapértékekkel.
Tíz nyugdíjasból 7-en gondolják úgy, hogy sértő volt a Jobbik elnökének korábbi kijelentése.
Az ellenzéki képviselők napirend előtti beszédeire a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára válaszolgatott. A rendkívüli ülést a CEU ügyében és a devizahitelesek érdekében hívták össze hétfőre.
Siófokon az önkormányzati rendszer visszaállítását ígérte az MSZP miniszterelnök-jelöltje.
Az MSZP elnöke szerint a párt most nem foglalkozhat belső tisztogatással, ennyire közel a választásokhoz ugyanis azt kockáztatja, hogy hatalmon marad a Fidesz, és a Jobbik kerül váltópárti pozícióba. Interjú a Sziget VIP-részlegében.
Negyven képviselő írta alá az MSZP kezdeményezését, amelyet még a lex CEU ügyében indítottak. LMP-sek és függetlenek írtak alá nekik. Az augusztusi ülésről a Fidesz-KDNP távol marad, így az határozatképtelen lesz.
Leendő kormányából is mondott neveket a Heti Válasznak.
A párt elnöke megelégelte a nyilvános össze-vissza beszélést.
Hiába a forró nyár, elkezdik a 106 egyéni jelöltjük felkészítését.
Baráti hangulatú megbeszélésen tisztázták amúgy sem személyes konfliktusukat – mondta a nemzetbiztonsági bizottság elnöke a rádióban.
Beköszönt a béke korszaka az MSZP-ben? Molnár Zsolt azt ígéri, a párt vitás kérdéseit a párt belső fórumain beszéli majd meg.
Kezdődhet az aláírásgyűjtés az állami cégvezetők bérplafonjáról.
Mielőbb rendezni akarja az MSZP-n belüli vitákat, ezért utazik Botka László városába.
Molnár Gyulának elege lett a belharcokból, és békíteni hívta a miniszterelnök-jelöltet és a neki visszaszóló elnökségi tagot.