Mit hozhat Orbánnak a kiskorúak megrontásáról rappelő Dopeman?
Nemcsak Majka, Dopeman számai is gondot okozhatnak Orbán Viktornak.
Újabb ütést kapott Molnár Zsolt.
Botka László, az MSZP miniszterelnök-jelöltje szerda délelőtt jelentette be, a párt döntéshozó testületének (OVB) azt javasolja, a XIII. kerületi polgármester, Tóth József koordinálja a fővárosi választást. Javaslatára az OVB rábólintott.
Botka László keményen nekiment egy interjúban Molnár Zsoltnak, akinek a politikáját árulásnak nevezte, és hangoztatta, tűzzel-vassal küzd az árulókkal és kollaboránsokkal. Molnár akkor a hvg.hu-nak azt mondta, Botka szít polgárháborút a pártban. A két politikus hétfőn találkozott Szegeden, ahol Molnár megígérte, a párt ügyeit belső fórumokon beszéli ki, és a jövőben biztonságpolitikai kérdésekkel foglalkozik. Botka ezután lezártnak tekintette az ügyet, elmaradt a pártelnök által kezdeményezett, hármas találkozó is. Molnár viszont kedd reggel az ATV-ben azt mondta, a fővárosi választási felkészülést még ő viszi. Mostanra kiderült, ez sincs így. Botka a hvg.hu kérdésére azt mondta, ez a szerep nem került szóba a hétfői találkozójukon.
Nemcsak Majka, Dopeman számai is gondot okozhatnak Orbán Viktornak.
Az ország üzemeltetésére más is képes. Amit csak ők tudnak, abból pont elég volt. Európa visszavár.
Ha a tusványosi beszéd a NER szellemi iránytűje, Orbán most fordítva tartja.