#Margitsziget



Megvan, mi váltja fel a Margitszigeten a homokzsákokat
 

Megvan, mi váltja fel a Margitszigeten a homokzsákokat

A Duna áradása a turisták által látogatott intézmény működését is korlátozza – közölte az Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM), amely közleményben foglalta össze röviden, mely szolgáltatások, múzeumok és hotelek működnek továbbra is az ár levonulása alatt. A most átmenetileg nem üzemelő Margisztigeti Szabadtéri Színpad első előadását – a Spartacus című balettet – június 28-án tartják meg.

hvg.hu hvg.hu

Elfogadták: a fővárosé lett a Margitsziget
 

Elfogadták: a fővárosé lett a Margitsziget

A fővárosi önkormányzat közvetlen irányítása alá kerül a Margitsziget, miután az Országgyűlés hétfőn 252 igen, 54 nem szavazattal, 44 tartózkodás mellett elfogadta Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter erre vonatkozó javaslatát. A gépjárműadót és a környezetterhelési díjat továbbra is a XIII. kerület szedheti be.

MTI MTI

Megbontotta a víz a margitszigeti gátat - nem volt veszély
 

Megbontotta a víz a margitszigeti gátat - nem volt veszély

Éjjel egy kritikus pillanatban átszakadt a gát a Margitszigeten, a helyzetet - a hvg.hu értesülései szerint - a védelmi munkákat ellátó katonai akadémiások oldották meg. A fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szerint nem volt veszélyes a pillanat.

hvg.hu hvg.hu





Agyaggal támasztják meg a római-parti védművet
 

Agyaggal támasztják meg a római-parti védművet

Az elmúlt 24 órában 75 centimétert emelkedett a Duna vízszintje Budapestnél, pénteken 10 órakor 792 centit mutatott a mérce. Több mint 1500-an vesznek részt a védekezésben – derül ki a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság összefoglalójából.

hvg.hu hvg.hu

Árvíz: munkaidőben segítenek az MNV dolgozói
 

Árvíz: munkaidőben segítenek az MNV dolgozói

A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. munkavállalói csatlakoztak a Baptista Szeretetszolgálat árvízvédelmi csapatához. Az önkéntesek csütörtökön és pénteken a Margitszigeten segítenek a homokzsákok pakolásában.

hvg.hu hvg.hu

Margitsziget: 4 kilométeres a gát, 600 bukta elfogyott
 

Margitsziget: 4 kilométeres a gát, 600 bukta elfogyott

Már 60 százalékos a védmű készültsége a Római-parton, a Margitszigeten pedig a homokzsákokból épített, változó magasságú töltés hossza eléri a négy kilométert – közölte a fővárosi védelmi bizottság. A védmű építése során 400 ezer homokzsákot, négyezer köbméter homokot használnak fel. A budapesti Népsziget területéről tegnap összesen 112 főt kellett kitelepíteni.

hvg.hu hvg.hu




Teljes evakuálás: egy lélek sem maradhat a Margitszigeten
 

Teljes evakuálás: egy lélek sem maradhat a Margitszigeten

Péntek délig teljesen kiürítik a Margitszigetet, azt követően senki sem tartózkodhat majd a területen – mondta az InfoRádiónak a szigeten két hotelt is működtető Danubius Hotels szállodalánc területi igazgatója. Szerdán a két szállodából is elkezdték a vendégek evakuálását.

hvg.hu hvg.hu

Diákokat küldött a Margitszigetre a rektor – videó
 

Diákokat küldött a Margitszigetre a rektor – videó

Tartalékosok és egyetemi hallgatók is részt vesznek az árvíz elleni védekezésben a Margitszigeten – tette közzé videobeszámolójában a honvédség. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem egyik hallgatója azt mondta, a rektortól kapták a feladatot.

hvg.hu hvg.hu

Árvíz a Margitszigeten: a 4-6-os villamosok és több busz sem áll meg
 

Árvíz a Margitszigeten: a 4-6-os villamosok és több busz sem áll meg

A 4-6-os villamosok és a 34-es, a 106-os és a 234-es autóbuszok, valamint az Árpád hídon közlekedő 901-es, 918-as és 937-es éjszakai járatok kihagyják a Margitszigeti bejáró megállót az árvíz miatt. A csütörtöki üzemkezdettől speciális menetrend lép életbe a 2-es villamos és a 2V villamospótló busz vonalán.

hvg.hu/MTI hvg.hu/MTI


Evakuálják a margitszigeti szállodák lakóit is
 

Evakuálják a margitszigeti szállodák lakóit is

Szerda délig ki kell üríteni a Danubius Hotels Nyrt. két margitszigeti szállodáját, a Danubius Health Spa Resortot és a Danubius Grand Hotel Margitszigetet a védelmi bizottság és a szállodalánc képviselőinek kedd kora délutáni megbeszélésén született döntés értelmében – írta a Napi Gazdaság szerdán.

MTI MTI