A telefonjáról irányítaná a számítógépét? Hamarosan megteheti – mutatjuk, hogyan
Nagy frissítést kap a Windows 11-et és az Androidot összekapcsoló Telefon-kapcsolat alkalmazás, így rövidesen már a mobilján is kezelheti a PC-jét.
Nagy frissítést kap a Windows 11-et és az Androidot összekapcsoló Telefon-kapcsolat alkalmazás, így rövidesen már a mobilján is kezelheti a PC-jét.
Fontos frissítést kap hamarosan a Windows 11-ben lévő Phone Link funkció, ami még közelebb hozza az almás mobilt és a Microsoft asztali rendszerét.
Mindössze néhány kattintás lesz a fájlok iPhone és Windows közötti megosztása hamarosan.
Búcsúzik a DeX windowsos változata a Samsung új rendszerének érkezésével, de több lehetőség közül is választhatnak azok, akik eddig ezt használták.
Igazán hasznos újdonság érkezik a Windows 11-be: úgy jelenik majd meg az androidos készüléke a Fájlkezelőben, mintha adatkábellel csatlakoztatta volna volna a számítógépéhez. Pedig teljesen vezeték nélkül kerülhet erre sor.
Bármilyen, telefonnal lefotózott szöveget ki lehet másolni hamarosan a Windowsban, ami megkönnyítheti a dokumentumok digitalizálását.
A Microsoft Phone Link (korábban Your Phone) programja hamarosan lehetővé teszi az androidos telefon webkameraként történő használatát, ami jól jöhet, amikor valaki videókonferencián vesz részt számítógépével. Mert azért azt lássuk be, a laptopok kamerája nem az igazi.