Nem akar szűnni az órapara a Moszkván – fotó
Sötét volt a Széll Kálmán téri óra kijelzője hétfő délután is, és alternatív órák sem virítottak az obeliszken, pedig vasárnap újakat ragasztottak fel lelkes fiatalok a hét elején leszedett óra helyett.
Sötét volt a Széll Kálmán téri óra kijelzője hétfő délután is, és alternatív órák sem virítottak az obeliszken, pedig vasárnap újakat ragasztottak fel lelkes fiatalok a hét elején leszedett óra helyett.
Az átalakított térről rengeteg cikk, galéria és videó született az elmúlt hetekben, mi most egy rendhagyó vizuális megoldással mutatjuk be.
Karafiáth Orsolya: "Nekem a Moszkva tér is csak mások emlékei miatt fontos".
Négy percbe sűrítették össze a Széll Kálmán tér 14 hónapig tartó felújítását, majd egy timelapse-videón feltöltötték a netre.
A BKK szerint törvényes és átlátható a Széll Kálmán tér felújítási projektje, és cáfolták a Népszabadság információit, miszerint esetenként négyszázszoros eltérés is mutatkozott a két napja átadott Széll Kálmán tér átépítését végző konzorcium számláján szereplő összeg és a teljesítést igazoló mérnök által jóváhagyott ár között.
A vadiúj óra környékén kellett megbontani a burkolatot két nappal a felújított tér átadása után.
A tér egyik szimbóluma úgy megújult, hogy csaknem elvesztette a funkcióját.
Visszakerült a Széll Kálmán térre az onnan januárban elszállított sellőszobros szökőkút.
Gondolkodott már azon, hogy épp ott sétál, ahol a Megáll az idő híres, futós, vagy ahol a Csinibaba táncos jeleneteit vették fel? Hogy ott focizik, ahol egykor a Csabagyöngye csapata küszködött a Régi idők focijában, vagy ott költi el ebédjét, ahol A kenguruban is jóízűen söröztek? Budapestnek mindig is jól állt a film, ezt bizonyítja mostani múltidéző, filmes túránk is. Volt olyan helyszín, ahol minden maradt a régiben, de volt olyan is, amelyre már rá sem lehet ismerni. Az Orom utca nyolcat viszont mi sem találtuk.
Egy időre leállt a filmgyártás, a sajtó sokáig a szakmai vitáktól volt hangos, de az alkotók az elmúlt tizenöt évben is kitermelték a maguk gyöngyszemeit. Hogy az ezredforduló utáni tizenöt év mennyire volt meghatározó korszaka magyar filmnek, azt még nem tudjuk, de mióta a legjobbakat keressük, nem győzzük idézni a szállóigéket, és máris újranéznénk a kedvenceket. Többségében fiatal kritikusokat kértünk fel, hogy szedjük össze közösen a 2000 után készült legjobb magyar filmeket.
A Széll Kálmán téren már tavaly óta folynak a felújítási munkálatok, egy blogger pedig napról napra követi az eseményeket. Most egy timelapse videót közölt, ami 10 nap történetét mutatja be.