Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Moszul

hvg.hu Világ

Kalapáccsal vertek szét ősi műkincseket az Iszlám Állam terroristái

Újabb barbár videót küldött az Iszlám Állam. Ez a felvétel is sokkoló, mint az előzőek, azzal a különbséggel, hogy ezen elvileg nem öltek meg senkit, tönkretettek viszont felbecsülhetetlen értékű műkincseket, csak azért, mert azokkal ideológiai problémáik voltak.

MTI Világ

Értelmetlen mecsetrombolás Irakban

Szélsőséges iszlamisták felrobbantottak egy iraki mecsetet, amely a hagyományok szerint az iszlám vallásban is fontos személynek számító Jónás próféta nyughelyére épült – jelentették hírügynökségek csütörtökön az észak-iraki Moszul város több lakójának közlése alapján.

MTI Világ

Túszul ejtették a török konzult Irakban

Iszlamista felkelők rohamozták meg szerdán az iraki Moszul városában található török konzulátust, és foglyul ejtettek negyvennyolc embert, köztük a török konzult, a gyermekeit, valamint a diplomáciai képviseleten dolgozó különleges erők tagjait – jelentette be egy török tisztségviselő.

MTI Világ

Megállt az élet a moszuli reptéren Irakban

Az iraki biztonsági erők lezárták az ország második legnagyobb városának nemzetközi repterét kedden. A lépésre egyelőre nem adtak magyarázatot. Minden járatot töröltek.

1 2 3 4
Simicskától átállt közgépessel alapított céget Nyerges Zsolt

Simicskától átállt közgépessel alapított céget Nyerges Zsolt

A magyar fiatalok szerint szerint az idősebbek szoktak kenőpénzt adni, de ők nem akarnak

A magyar fiatalok szerint szerint az idősebbek szoktak kenőpénzt adni, de ők nem akarnak

Jön Nena Budapestre – élőben is meghallgathatjuk a 99 Luftballonst

Jön Nena Budapestre – élőben is meghallgathatjuk a 99 Luftballonst

Ülésezett a kormány, Lázár János szerint végeztek a nagytakarítással

Ülésezett a kormány, Lázár János szerint végeztek a nagytakarítással

Remek az ára, de mennyire jó a legújabb lájtos androidos mobil? Teszten a Honor 400 Lite

Remek az ára, de mennyire jó a legújabb lájtos androidos mobil? Teszten a Honor 400 Lite

Nagyobb eséllyel lesz rákos, aki gyakran jár ilyen vizsgálatra

Nagyobb eséllyel lesz rákos, aki gyakran jár ilyen vizsgálatra

„Az oroszok úgy érzik magukat, mint 1945 áprilisában: azt hiszik, hogy a győzelem karnyújtásnyira van tőlük”

„Az oroszok úgy érzik magukat, mint 1945 áprilisában: azt hiszik, hogy a győzelem karnyújtásnyira van tőlük”

„Ne sírjatok már!” – csúnyán beleállt Trumpékba a kínai állami média

„Ne sírjatok már!” – csúnyán beleállt Trumpékba a kínai állami média

Hat évig titkolták: országszerte ott van a glifozát a felszíni és talajvízben

Hat évig titkolták: országszerte ott van a glifozát a felszíni és talajvízben

A címlapról ajánljuk