6 új ötlet a hosszú és egészséges élethez
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei. A területen az utóbbi időben több érdekes és fontos tudományos eredmény is született.
Az Ázsia Kupa múlt heti Irak-Jordánia mérkőzése az iraki válogatott 1-0-ás győzelmével végződött. Az Iszlám Állam által megszállt Moszulban 13 focirajongó fiatalt rögtön a meccs után kivégeztek az utcán.
Az Iszlám Állam uralma alatt álló irai Moszulban 13 fiatal férfit végeztek ki a múlt héten, mert meccsnézésen kapták őket. A fiatalok az Irak-Jordánia meccset nézték, amely az iraki válogatott 1-0-ás győzelmével végződött – írta a Mirror.
A lap szerint még tinédzser korú fiúkat sorba állították és gépfegyverrel agyonlőtték őket az utcán. A "halálos ítéletet" rögtön a meccs után végrehajtották.
A vérengzésről hírt adó Rakkát csendben lemészárolják című weboldal szerint arra hivatkozva lőtték le őket, hogy a meccsnézés az iszlám törvényeivel ellentétes.
A fiúk bűneit megafonon harsogták a kivégzést bámuló utca embereinek.
A beszámoló szerint a fiúk holtteste sokáig az utcán hevert, a szülők ugyanis egy újabb támadástól tartva nem mertek elmenni értük.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei. A területen az utóbbi időben több érdekes és fontos tudományos eredmény is született.
Sokszor kipróbált eszközökkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány
A legnagyobb orosz aranybányászati cég is Konsztantyin Sztrukové volt.
Magyar Péter felemelkedése önmagában csak az egyik oka annak, hogy a miniszterelnök alatt szemlátomást inog a szék.
A miniszterelnök lánya szerint gyerekei magánéletét állítják célkeresztbe.
A tervet Magyarországra szabták.
A hőmérő higanyszála 30 fok fölé kúszik.
A fiú fiatalabb testvéreivel játszott, akik magára hagyták, ekkor történt a baj.
Úgy tudni, az Aeroflot Minszkből Moszkvába tartó járatát lőtték meg.