#NAV

Lecsapott a NAV a Hajógyári-sziget szórakozóhelyeire
 

Lecsapott a NAV a Hajógyári-sziget szórakozóhelyeire

Zenés-táncos szórakozóhelyeken razziázott a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a hétvégén. A nagy erőkkel fellépő egyenruhás és civil ellenőrök kifejezetten olyan vállalkozásokat vettek célba, amelyek mögött a költségvetést tudatosan megkárosító személyek állnak.

hvg.hu hvg.hu





VG: fogorvosokra utazik a NAV
 

VG: fogorvosokra utazik a NAV

Nemcsak nyugtát nem adnak, de az alkalmazottaikat is elfelejtetik bejelenteni egyes fogászati magánszolgáltatók az adóhatóság tapasztalati szerint. Ezért a magán-fogorvosok továbbra is fokozott adóellenőrzésre számíthatnak – közölte a Világgazdaság.

MTI MTI

Repülőgépgyártó ügyvezetője ellen javasol vádemelést a NAV
 

Repülőgépgyártó ügyvezetője ellen javasol vádemelést a NAV

Vádemelési javaslattal fejezte be egy Bács-Kiskun megyei repülőgépgyártó cég ügyvezetője ellen indított nyomozását a NAV dél-alföldi regionális bűnügyi Igazgatósága. A vállalkozás a gyanú szerint csalással és más bűncselekményekkel 400 millió forintot meghaladó kárt okozott a magyar és az uniós költségvetésnek – közölte kedden a hatóság bűnügyi szóvivője.

hvg.hu hvg.hu

Begurult a Jobbik a NAV autóvásárlása miatt
 

Begurult a Jobbik a NAV autóvásárlása miatt

A Jobbik felháborítónak tartja, hogy míg Magyarországon egyre kilátástalanabb helyzetbe kerülnek az emberek például az új adók bevezetése miatt is, addig az állami hivataloknak új gépkocsikat vásárolnak több százmillió forintért.

MTI MTI

Hamis CD-ket és DVD-ket foglalt le a NAV
 

Hamis CD-ket és DVD-ket foglalt le a NAV

Több ezer hamis CD-t és DVD-t, valamint több laptop-adaptert foglalt le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) több budapesti cég telephelyén - közölte Suller György Attila vám- és jövedéki szóvivő pénteken.

MTI MTI

Bármeddig nyomozhatnának a bűncselekményből származó pénzek után
 

Bármeddig nyomozhatnának a bűncselekményből származó pénzek után

A Népszabadság értesülése szerint a Belügyminisztériumban (BM) olyan törvénytervezet előkészítésén dolgoznak, amely elfogadása esetén lényegében korlátlan ideig lehetővé tenné a nyomozást a bűncselekményből származó pénzek és értékek után; a javaslat még idén a kormány és a parlament elé kerülhet.

MTI MTI
  • MTI MTI
  • Népszabadság Népszabadság



Az autó minden porcikája cigivel volt tele
 

Az autó minden porcikája cigivel volt tele

Autója minden üregét telepakolta csempészett cigarettával egy szerb férfi, akit a röszkei határátkelőnél tartóztattak fel a pénzügyőrök - tájékoztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kedden az MTI-t.

MTI MTI

Lassan népsport lesz az adótrükközés
 

Lassan népsport lesz az adótrükközés

Csaknem ötezer adózó akadt fenn az előző fél évben a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) rostáján, akik úgy kérték vissza az államtól személyi jövedelemadójuk egy részét, hogy nem illette meg őket ez a pénz; az adóhatóság 700 millió forint jogtalan visszaigénylését akadályozta meg - számol be róla a Magyar Nemzet.


Aurafotóst bírságolt a NAV
 

Aurafotóst bírságolt a NAV

Egy magát interneten hirdető úgynevezett aurafotóst buktattak le az adóellenőrök Hevesben - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal észak-magyarországi adó-főigazgatóságának médiareferense.

MTI MTI

Csökken az autópályákat
 

Csökken az autópályákat "svarcban" használók száma

A hazai gyorsforgalmi utakon nemzetközi viszonylatban csekély a "bliccelők" száma: az európai matricás rendszerek esetében egy−három százalék az átlag. Magyarországon ez a 1,5 százalékot sem éri el. A matrica nélkül utazók mintegy 70 százaléka külföldi autó.

hvg.hu hvg.hu


Hetekig razziáznak az adóellenőrök Borsodban
 

Hetekig razziáznak az adóellenőrök Borsodban

Fokozottan ellenőrzik júliustól kilenc héten keresztül az idegenforgalmilag frekventált üdülőhelyeken lévő kereskedelmi és vendéglátó helyeket, a jelentősebb rendezvényeket, fesztiválokat, vásárokat, valamint a szezonális jellegű elárusítóhelyeket az adóellenőrök Borsod megyében – közölte pénteken a megyei adóigazgatóság.

MTI MTI


Rendőrök és NAV-osok lepték el az EFOTT-ot
 

Rendőrök és NAV-osok lepték el az EFOTT-ot

A hatóságok ma délelőtt bejárást és ellenőrzést tartottak az EFOTT helyszínén - közölte a Fejér megyei rendőrség. Mindent rendben találtak, így a szervezők megkapták a szükséges engedélyeket és délután kettőkör megnyitották a kapukat a résztvevők előtt.

hvg.hu hvg.hu