#Nyirő József újratemetése



Nyirő-ügy: megszólalt a román miniszterelnök
 

Nyirő-ügy: megszólalt a román miniszterelnök

Victor Ponta román miniszterelnök vasárnap este közleményben ítélte el a kormánya által románellenesnek, antiszemitának és fasisztaszimpatizánsnak tartott Nyirő József székelyudvarhelyi újratemetésére irányuló kísérletet és aggodalmát fejezte ki az ezzel kapcsolatos "incidensek" miatt.

MTI MTI

„Kétlejes” papíron bukott meg Nyirő újratemetése
 

„Kétlejes” papíron bukott meg Nyirő újratemetése

A hivatal hibáját egyetlen civilizált országban sem hárítják az ügyfélre, tehát mi nyugodt lelkiismerettel eltemethettük volna Nyirő Józsefet - mondta Kövér László, az Országgyűlés elnöke a Duna Televízió Heti Hírmondó című műsorában vasárnap este. Szász Jenő, a romániai Magyar Polgári Párt elnöke úgy fogalmazott: egy "kétlejes" igazoláson bukott meg az erdélyi író vasárnapra tervezett székelyudvarhelyi újratemetése.

MTI MTI

Kövér László is méltatta a nyilasokkal szimpatizáló írót
 

Kövér László is méltatta a nyilasokkal szimpatizáló írót

Kevesen tudtak annyi lelki erőt adni a székelységnek, amennyit Nyirő József adott – mondta a székelyudvarhelyi elemlékezésen Kövér László, aki az író újratemetésére érkezett a városba. Nyirőt a román hatóságok hibája miatt nem tudták újratemetni. A román kormány első perctől ellenezte a nyilasokkal is együttműködő író hamvainak hazaszállítását Spanyolországból.

MTI / hvg.hu MTI / hvg.hu


Egy hibás iktató miatt csúszik Nyirő újratemetése
 

Egy hibás iktató miatt csúszik Nyirő újratemetése

Nyirő József író újratemetésének szervezője, az Országgyűlés Hivatala és társszervezője a Székelyudvarhelyért Alapítvány a hatályos romániai és magyarországi jogszabályok szerint minden törvényes feltételt. Ám egy hibás iktatószám miatt átteszik a temetést egy későbbi időpontra.

MTI MTI

A helyzet egyre abszurdabb az újratemetés körül
 

A helyzet egyre abszurdabb az újratemetés körül

Hargita megye prefektusa bejelentette, hogy semmis Nyírő József újratemetésére kiadott engedély. Közben feltartóztatta a román rendőrség Lukács Csabát, a temetés szervezőjét, akinél egy urnát találtak, amit kegyeleti okoból nem akart kinyitni. Aztán később azt mondta, hogy az urna üres volt.

MTI MTI







Bekérette a magyar nagykövetet a román külügy
 

Bekérette a magyar nagykövetet a román külügy

Bekérette a román külügyminisztérium Magyarország bukaresti nagykövetét Németh Zsolt külügyi államtitkárnak az új román kormány kisebbségpolitikáját érintő bírálata és Nyirő József tervezett újratemetése ügyében szerdán - közölte a magyar Külügyminisztérium. Füzes Oszkár misszióvezető távollétében Balázs Ádám ideiglenes ügyvivő tett eleget a partner kérésének - olvasható a tárca közleményében.

MTI MTI