#Nyíradony

Nagy dolgok történnek Nyíradonyban
 

Nagy dolgok történnek Nyíradonyban

Kutatóközpont és kihelyezett egyetemi tanszék lesz Nyíradonyban. A mezőgazdasági, kertészeti és élelmiszer-ipari kutatásokra alapozott fejlesztéseket kiterjesztik a határ túloldalára, az érmelléki és a szatmári területekre is.

MTI MTI

10 éves unokahúgát molesztálta egy nagybácsi
 

10 éves unokahúgát molesztálta egy nagybácsi

Visszaesőként 7 év fegyházbüntetésre és 7 év közügyektől eltiltásra ítélte a Debreceni Törvényszék azt a férfit, aki még 2004-ben molesztált egy rokon kislányt Nyíradonyban. Az ügyben azért született több mint 10 évvel később ítélet, mert az esetre csak 2012-ben derült fény, amikor a már 18 éves sértett elszólta magát a történtekről a szülei előtt, majd a szülők rábeszélésére feljelentést tett.

HavariaPress HavariaPress



Versengő autók okozhatták a frontális karambolt Nyíradonynál
 

Versengő autók okozhatták a frontális karambolt Nyíradonynál

Két versengő autó okozhatta a szombati halálos balesetet a 471-es főúton, Aradványpuszta és Nyíradony között – írja meg nem erősített információkra hivatkozva a dehir.hu. A hírportál szerint az egyik száguldó autó már nem tudott visszasorolni a sávjába, és frontálisan ütközött egy szembejövő kocsival. A vétlen autót vezető nő meghalt, hátul ülő három gyermekét és mellette ülő férjét kórházba vitték.

hvg.hu hvg.hu




A nyíradonyi lövöldözéssel folytatódik a romagyilkosságok pere
 

A nyíradonyi lövöldözéssel folytatódik a romagyilkosságok pere

Tanúként hallgatja meg a Pest Megyei Bíróság a romák elleni támadássorozat büntetőügyében ma azt a roma házaspárt, akik négy kisgyermekükkel aludtak abban a nyíradony-tamásipusztai háznak a szobájában, amelynek ablakára két célzott lövést adtak le 2008. szeptember 5-re virradóra.

MTI MTI

Személyvonat gázolt Nyíradonynál
 

Személyvonat gázolt Nyíradonynál

Halálra gázolt egy embert a Debrecen felé tartó személyvonat Nyíradonynál. A baleset miatt az érintett szakaszon nem közlekednek a vonatok - értesült a HavariaPress.

HavariaPress HavariaPress