Kikapcsolták a gázt Olaszliszka közintézményeiben
Kikapcsolta a gázt a szolgáltató kedden a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Olaszliszka közintézményeiben.
Kikapcsolta a gázt a szolgáltató kedden a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Olaszliszka közintézményeiben.
A társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár szerint "nincs helye gyűlölet-bűncselekményeknek" Magyarországon, s a kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy az országban békesség és rend uralkodjon, azok legyenek többen, akik elutasítják az erőszakot.
Egyre több önkormányzat kényszerül olyan megszorításokra, ami az egyébként is szegény sorsú vidéken élőket mind nehezebb helyzetbe sodorja.
Az ítélet szerint a bíróság 46 millió forintra és a kamatok megfizetésére kötelezte az alpereseket.
Egy nyolctagú árvízkárosult család költözött Hernádnémetiből Olaszliszkára. A helyi képviselők közül többen úgy gondolják: az ingatlant a valós érték többszöröséért vásárolta meg a hernádnémeti önkormányzat az érintetteknek. A család sem érzi jól magát új lakóhelyén.
A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróság nem jogerős ítéletében 46 millió forint és annak kamatai megfizetésére kötelezte a halálra vert Szögi Lajos gyilkosait.
Egy barátságos labdarúgó mérkőzésen vett részt az a 26 éves erdőbényei férfi, aki egy perc játékidő után összeesett a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Olaszliszka futballpályáján és meghalt - tájékoztatta a rendőrség vasárnap az MTI-t.
Nem találtak bűncselekményre utaló nyomokat, körülményeket a rendőrök a Borsod megyei Olaszliszkán annak az ingatlannak és környékének a tüzetes átvizsgálása során, ahonnan hétfő hajnalban azt a bejelentést kapták, hogy rálőttek a házra - mondta Egyedné Novodonszki Éva, a Borsod megyei rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-nek.
A mostanában sajnos főleg nem gazdag múltjáról és roppant lehetőségeiről emlegetett Bodrog-parti Olaszliszkán tartották az elmúlt évek dizájnműhelyeit, melyeknek szellemi vezetője a tavaly elhunyt Cserny József, koordinátora pedig tanítványa, Pallag Bálint volt. Pallag nemrég átvehette a mesteréről elnevezett Symposion-díjat.
Több új eljárást kezdeményezett az olaszliszkai gyilkosság áldozata családjának jogi képviselője a Borsod Megyei Főügyészségen - írja keddi számában a Népszabadság.
Az olaszliszkai emberölés öt vádlottja esetében az elsőfokú ítélet súlyosbítását, közülük négy vádlottra életfogytig tartó fegyházbüntetés kiszabását indítványozta Tóth István fellebbviteli főügyész csütörtökön a Debreceni Ítélőtáblán folyó tárgyaláson.
Tíz órakor kezdődik Olaszliszkán a három évvel ezelőtti lincselés újabb helyszíni tárgyalása, a településen már most is jelentős a rendőri készültség - jelenti a HavariaPress. Az ügy másodfokú tárgyalása tegnap kezdődött meg a Debreceni Ítélőtáblán.
Feloszlatott társadalmi szervezet tevékenységében való részvétel szabálysértésének gyanúja miatt hat emberrel szemben kezdeményezett eljárást a rendőrség a pénteken Olaszliszkán tartott megemlékezés kapcsán - mondta az MTI-nek a Borsod megyei rendőr-főkapitányság szóvivője szerdán.
Rendőrökre támadt több ember a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Olaszliszkán, a gyanúsítottakat őrizetbe vették. A június 9-én történt eseményekről pénteken tájékoztatta az ügyészség az MTI-t.