Újra kezdődött az arab tavasz Pakisztánban - megbénult a főváros
Több tízezren követelik a kormány távozását. A tömeg egy vallási vezető hívására kerekedett fel, aki golyóálló üveg mögül tartott beszédet.
Több tízezren követelik a kormány távozását. A tömeg egy vallási vezető hívására kerekedett fel, aki golyóálló üveg mögül tartott beszédet.
Legalább 103 ember meghalt, és több mint 270-en megsérültek csütörtökön Pakisztánban egy robbantássorozatban. A délnyugat-pakisztáni Kvettában, Beludzsisztán tartomány székhelyén különböző időpontokban és helyszíneken három merénylet volt.
India hazarendelte iszlámábádi nagykövetét a kasmíri határincidens miatt – jelentette be szerdán az újdelhi külügyminisztérium. Pakisztáni katonák átlépték a tűzszüneti vonalat, megtámadtak egy indiai járőrt, és megölték annak két tagját kedden.
Megkezdte pályafutását az országos politikában Benazir Bhutto meggyilkolt pakisztáni miniszterelnök egyetlen fia, Bilaval Bhutto Zardari, aki több százezres tömeg előtt emlékezett meg csütörtökön az anyja ellen éppen öt éve elkövetett halálos merényletről.
Halálra ítéltek Bangladesben egy muzulmán papot emberiesség elleni bűntettért
Jövő hét szerdára halasztotta a legfelsőbb bíróság a korrupcióval vádolt pakisztáni kormányfő meghallgatását - jelentették csütörtökön az illetékes hatóságok. A bejelentést azután tették meg, hogy a pakisztáni korrupcióellenes hatóság közölte, nem áll rendelkezésükre elegendő bizonyíték Rádzsa Parvíz Asraf letartóztatására.
A pakisztáni legfelsőbb bíróság korrupciós ügyek miatt rendelte el Rádzsa Parvíz Asraf letartóztatását.
Az indiai hadsereg főparancsnoka megtorlásra figyelmeztette hétfőn Pakisztánt, válaszul a múlt heti kasmíri incidensre, amikor pakisztáni katonák megöltek két indiai katonát. Az indiaiak azt állítják, hogy január 8-án pakisztáni katonák átlépték a kasmíri tűzszüneti vonalat, és megölt katonák közül az egyiket le is fejezték.
Terrorcselekményben meghalt hozzátartozóik holttesteivel torlaszoltak egy forgalmas utat síita tüntetők Pakisztán délnyugati részében pénteken annak érdekében, hogy a kormányt a közbiztonság javítására bírják rá.
Sztrájkot hirdetett csütörtökön a NATO rakományait Afganisztánba szállító pakisztáni teherautó-vezetők körülbelül fele az új munkaügyi előírások miatt. Az úton lévő konvojok leállnak határon, és addig ott is maradnak, amíg a vita nem rendeződik - közölte a szakszervezetük egyik vezetője.
Pakisztáni katonák átlépték kedden a tűzszüneti vonalat, megtámadtak egy indiai őrjáratot, és megöltek két katonát - közölték indiai katonai források, miközben Iszlámábádban tagadták a "ki nem provokált" támadásról szóló állítást. Újdelhi válaszolni fog két katonája "aljas" megölésére - jelentette ki az indiai külügyminiszter.
A pakisztáni dróntámadás célpontjai feltételezett iszlamisták voltak.
Legalább tizenkét feltételezett tálib harcos meghalt és nyolc megsebesült vasárnap az északnyugat-pakisztáni Dél-Vazirisztán törzsi területen, miután pilóta nélküli amerikai repülőgépek rakétákat lőttek ki több célpontra az Afganisztánnal határos térségben - jelentette a helyi média.
Pakisztáni és indiai katonák tűztek össze egymással vasárnap a kasmíri határnál, a fegyveres incidensben egy pakisztáni katona meghalt és egy megsebesült.
Egy befolyásos tálib parancsnok halt meg amerikai dróntámadásban Pakisztánban.
Hét embert, köztük hat tanárnőt öltek meg kedden Pakisztán északnyugati részén, az áldozatok egy segélyszervezet alkalmazottai voltak.
Legalább 19 ember halt meg síita muzulmán zarándokokat szállító buszkonvoj elleni robbantásos merényletben vasárnap reggel a délnyugat-pakisztáni Beludzsisztán tartományban
Észak-Pakisztánban iszlamista tálibok legalább 22 katonát ejtettek foglyul - közölte egy helyi hivatalos forrás csütörtökön.
Nyolc ember meghalt, ötven megsérült hétfőn, amikor robbanás történt egy pakisztáni szénbányában az ország északnyugati részében - közölte a helyi sajtó és tisztviselők.
Élve megégettek egy férfit Pakisztánban azért, mert állítólag meggyalázta a Koránt - közölte szombaton a rendőrség.