Megvadult oroszlán támadt rá egy nőre és két gyerekére egy pakisztáni városban – videó
A nagymacska egy farmról szökött meg, ahol engedély nélkül tartották.
A nagymacska egy farmról szökött meg, ahol engedély nélkül tartották.
Arra számítottak, hogy a gesztus hatására átgondolja az amerikai elnök, hogy csatlakozzon-e az izraeli támadáshoz.
Pakisztán szerint az amerikai diplomáciai beavatkozás vetett véget az Indiával folytatott harcuknak, míg India szerint ez kétoldalú katonai megállapodás eredménye volt.
Szinte az 1947-es függetlenné válással egy időben India és Pakisztán is békés atomprogramot indított. Ám a kutatások fordulatot vettek, és mindkettő nukleáris fegyvert fejlesztett, valóssá téve az atomháború veszélyét.
A projekt kiemelten fontos az indiai légierő számára, amelynek gépparkja főként orosz és volt szovjet repülőgépekből áll.
A támadásért a felelősséget a nacionalista Beludzsisztáni Felszabadítási Hadsereg vállalta magára, de szerintük a buszon katonák utaztak, ugyanakkor a sebesültek között 38 gyerek állapota súlyos, akiket elég nehéz katonáknak tekinteni.
India gazdasági ereje, Pakisztán ingatagsága és kettejük fegyverkezési versenye egyre veszélyesebbé teszi a viszályukat, amelyet ezúttal ismét sikerült lecsendesíteni. Kérdés, így lesz-e a következő alkalommal is.
Az indiai miniszterelnök kijelentette: ha Indiát újabb pakisztáni támadás éri, Újdelhi ismét célba veheti a pakisztáni terroristabázisokat, ettől még Iszlámábád nukleáris zsarolása sem rettentheti el.
Az USA nyomására megállapodtak a tűzszünetről, de éjszaka még lőtte egymás állásait a két ország.
Donald Trump amerikai elnök bejelentette, többórás amerikai közvetítéssel India és Pakisztán megegyezett az azonnali és teljes tűzszünetről. Néhány perccel az amerikai elnök bejelentése után Isaq Dar pakisztáni külügyminiszter is megerősítette, hogy a szembenálló felek egyezségre jutottak az azonnali és átfogó fegyvernyugvásról.
A támadás hangjait a szomszédos államban lévő városban is észlelték a helyiek.
Pakisztán azt tervezi, hogy a lelőtt drónokat háborús trófeaként állítja ki.
J. D. Vance reméli, hogy nem alakul ki regionális háború vagy nukleáris konfliktus.
Légicsapásokról és lelőtt drónokról számolt be India és Pakisztán is. A halálos áldozatok száma mindkét oldalon nőtt.
Trump azt akarja, hogy a két egymásnak feszülő ország „leálljon”.
Moszkva felszólalt a kirobbanófélben lévő indiai-pakisztáni konfliktus ellen, és az ellentétek békés megoldásának fontosságát hangsúlyozta.
A határt messzire elkerüli, aki teheti, számos reptér bezárt, és százával töröltek járatokat. Az érintett nemzetközi járatok nagy kerülőre számíthatnak.
Pekinget fontos kapcsolatok fűzik Pakisztánhoz, ahogy India is fontos partnere, amellyel a közelmúltban kezdett javulni a viszony. Pekingnek nem tenne jót egy háború a szomszédban, a kínai külügy így önmérsékletre és deeszkalációra szólított fel.
Meglepően erőteljes támadást intézett India szerda hajnalban Pakisztánra, hogy megbosszulja a két héttel ezelőtti kasmíri merényletet. Félő, hogy a több mint két évtizede nem tapasztalt harcok a két nukleáris fegyverrel rendelkező rivális között szélesebb körű háborúhoz vezethetnek. Mindkét fél eltökéltnek tűnik az új katonai beszerzései miatt, miközben szinte teljesen beszüntették a gazdasági és kereskedelmi kapcsolataikat.
Kína önmérsékletre szólította fel az érintett országokat.