#Rolling Stone

hvg.hu Kult

Így magyarázta el a botrányos címlapot a Rolling Stone magazin

A Rolling Stone magazin megvédte az egyik feltételezett bostoni merénylőt rocksztárként ábrázoló címlapját, amely hatalmas botrányt váltott ki. A lap szerkesztői szerint az újságírás tradícióit betartva jártak el, és együttéreznek a bostoni merénylet áldozataival.

Fehér László Kult

Ne bízzon az E251-ben – komoly mellékhatások

Az ember, akit a hátlapok fellengzős nyelvén többek közt korunk egyik atyjának neveznek, megjelentette 30 év alatt összegyűlt melléktermékeit, vagy ahogy angolosan mondanánk, nemfiktív munkásságát.

life-style.hu Tech

Steve Jobs, ahogy csak kevesen ismerték

Masszív, kilencoldalas címlapsztoriban taglalja a legfrissebb Rolling Stone, hogy milyen volt a későbbi Apple-vezér, amikor még Apple sem létezett.

MTI Világ

RS: pszichológiailag feltérképezték az amerikai döntéshozókat

Egy pszichológiai műveletekre szakosodott amerikai katonai csoport azt a törvénytelen parancsot kapta elöljárójától: gyűjtsön adatokat Afganisztánba látogató amerikai törvényhozók hátteréről annak érdekében, hogy rá lehessen őket venni több katonának az országba vezénylésére, valamint arra, hogy fordítsanak nagyobb összegeket az ottani műveletekre - állította csütörtökön megjelent számában a Rolling Stone magazin.

Kult

John Lennon utolsó interjúja a Rolling Stone magazinban

Először közli teljes egészében John Lennonnal készült utolsó interjúját a Rolling Stone amerikai kulturális magazin; a pénteken megjelenő lapszámban olvasható szövegből az AP hírügynökség közölt részleteket.

MTI Világ

Feldühítette Obamát a Rolling Stone interjúja

Az amerikai elnök első nyilvános reakciójában elítélte az afganisztáni szövetséges haderők főparancsnokát, Stanley McChrystal tábornokot, amiért az egy riportban felfedte, hogy ő és környezete korábban méltatlan, gúnyos hangnemben beszélt róla és tanácsadóiról.

1 2
14 millió forintnyi drogot találtak a VI. kerületi dílereknél

14 millió forintnyi drogot találtak a VI. kerületi dílereknél

Halott rokonaikra bukkannak az emberek a Google Mapsen

Halott rokonaikra bukkannak az emberek a Google Mapsen

Így vonultak a magyar szurkolók Münchenben

Így vonultak a magyar szurkolók Münchenben

Kezdő tizenegy: Marco Rossinál és Majkánál senki nem tudott jobban tippelni a magyar csapat eredményére

Kezdő tizenegy: Marco Rossinál és Majkánál senki nem tudott jobban tippelni a magyar csapat eredményére

2:1-re vezetünk a németek ellen

2:1-re vezetünk a németek ellen

Hatalmas nyereség az adóforintokkal kitömött, majd kiszervezett ménesbirtokon

Hatalmas nyereség az adóforintokkal kitömött, majd kiszervezett ménesbirtokon

39 fokos forrósággal teljesedhet ki csütörtökön az első idei hőhullám

39 fokos forrósággal teljesedhet ki csütörtökön az első idei hőhullám

Orbán azt kéri a német politikusoktól, hogy fogadják el az UEFA szivárványtilalmát

Orbán azt kéri a német politikusoktól, hogy fogadják el az UEFA szivárványtilalmát

A címlapról ajánljuk
Még több hír a VOLKSWAGEN támogatásával