Megvan, mikor kísérli meg újból a világ legnagyobb űrrakétájának indítását a SpaceX
Hétfőn elmaradt, csütörtökön azonban újból megkísérli a Starship és a Super Heavy indítását az Elon Musk-féle SpaceX.
Hétfőn elmaradt, csütörtökön azonban újból megkísérli a Starship és a Super Heavy indítását az Elon Musk-féle SpaceX.
Kék örvény nevű jelenség tűnt fel Alaszka égboltján, miután egy rakéta felesleges üzemanyagot engedett ki, mialatt az északi fény is látható volt.
Legalább 48 órát halasztják a tesztrepülést, amit így legjobb esetben szerdán hajthatnak végre a Starship űrhajóval és a Super Heavy hordozórakétával.
A Nemzetközi Űrállomáson kísérletezett a NASA azzal, hogy milyen, ha az űrben termelnek paradicsomot. A választ hamarosan megkaphatjuk.
Hosszas késlekedés után kapta meg az engedélyt a felszállásra a világ legnagyobb rakétája és űrhajója, ezért is érthető a felfokozott érdeklődés az Elon Musk-féle SpaceX hétfői történelmi küldetése előtt. Mutatjuk, mire lehet számítani és hol lehet megnézni a Starship szűzrepülését.
Az amerikai Szövetségi Légügyi Hiavatal megadta a SpaceX-nek azt az engedélyt, ami lehetővé teszi a Csillaghajó startját. Az engedély öt évre szól.
A Kínai Tudományos Akadémia nemrég sikerrel végezte el azt a rakétatesztet, ami a jövőben a függőlegesen leszállni képes rakétákhoz vezethet.
Gond lehet a Starlink frissen felbocsátott műholdjaival, a V2 Mini flottából egyet már bizonyosan elveszített a vállalat, néhány másik pedig nem működik megfelelően.
Ha az amerikai légügyi hatóság is rábólint az indításra, április 10-én emelkedhet a magasba a SpaceX Csillaghajója.
A NASA Artemis 1-missziója során használnák a 4G-s mobilhálózatot az űrhajósok, ami akár már idén kiépülhet a Hold felszínén.
Az amerikai T-Mobile-lal közösen indíthatja el a műholdas, közvetlenül okostelefonnal fogható internetét a SpaceX, melynek tesztje már az idei évben megkezdődhet.
Megérkezett a Nemzetközi Űrállomásra a Crew Dragon űrhajóval az új csapat, mely hat hónapig tartózkodik majd az ISS-en – ezzel párhuzamosan napokon belül visszaindul onnan az eddigi amerikai–orosz–japán csapat.
Négy űrhajóssal, köztük egy egyesült arab emírségekbeli asztronautával csütörtökön elindult a Nemzetközi Űrállomásra (ISS) a SpaceX űrhajója.
Borsos áron kínálhat roaming-alapú internetet szerte a világban a Starlink, mely így akár a hatósági jóváhagyásokat is megkerülheti.
Statikus tesztet hajtott végre csütörtökön a SpaceX a Starship nevű űrhajó hordozórakétájának hajtóműveivel. A Raptorok jól dolgoztak.
Az Elon Musk-féle SpaceX arra hivatkozva korlátozza Kijev hozzáférését a Starlink rendszeréhez, hogy hadászati célokra is használják azt, ami nem volt a két fél közötti megállapodás része.
A SpaceX által útnak indított Tesla Roadster már öt éve szeli a kilométereket a Naprendszerben. Ha a számítások helyesek, már 4 milliárd kilométert tett meg.
Ha minden a tervek szerint halad, a SpaceX és az emberiség egyik legfontosabb űrhajója már márciusban megkerülheti a Földet.
Fél évet tölt majd a világűrben, ebbe az időszakba beleesik a muzulmánok legnagyobb ünnepe is.
Hawaii legmagasabb hegyén észlelték a szokatlan fényjelenséget, amit valószínűleg a Falcon 9-es rakéta okozott.