Szalai Ádám megjelent a nyilvánosság előtt a rosszulléte után
A sportoló nem árult el részleteket sem az állapotáról, sem a felépüléséről, de úgy tűnik, hogy már jól van.
A sportoló nem árult el részleteket sem az állapotáról, sem a felépüléséről, de úgy tűnik, hogy már jól van.
„Megrázó volt számomra, először nem is vettem észre, mi történt. Aztán az arcokon láttam, hogy súlyos a probléma. Nem volt egyszerű feldolgozni.”
Domenico Tedesco mihamarabbi felépülést kívánt a magyar válogatott pályaedzőjének, aki szombaton Amszterdamban, a Nemzetek Ligája-mérkőzésen rosszul lett a kispadon.
Gianni Infantino arról írt, hogy aggasztó volt látni, amikor a korábbi csatárt levitték a pályáról.
Éjszaka már a csapat szállodájában aludt.
Több korábbi holland válogatott focista szerint is szerényebbnek kellett volna lennie a csatárnak, miközben Szalait épp kórházba vitték.
A közösségi oldalán köszönte meg a jókívánságokat a futballválogatott másodedzője.
A magyar válogatott másodedzőjét kórházba vitték, újraindult a játék.
Egy újabb sérültről is beszámolt a szövetségi kapitány, ez pedig súlyosabb, mint gondolták.
Ha a következő fél évben Szalai Ádám mégsem tud megállapodni áldozatával a jóvátétel mértékéről, abban az esetben vádat emelhetnek ellene.
Az időközben visszavonult focista tavaly decemberben bántalmazott egy fiatal férfit, aki belekötött a testvérébe.
Közzétette az esküvőjéről és a lagzijáról készült videót Szalai Ádám és párja, a bolgár modell, Krista Tcherneva.