„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
Domenico Tedesco mihamarabbi felépülést kívánt a magyar válogatott pályaedzőjének, aki szombaton Amszterdamban, a Nemzetek Ligája-mérkőzésen rosszul lett a kispadon.
„Tiszta szívvel a legjobbakat kívánom neki, mert egy remek srácról, egy nagyszerű emberről van szó. Személy szerint emiatt én egy kicsit sokkos állapotban voltam ma” – nyilatkozta Domenico Tedesco az Izrael elleni, budapesti NL-összecsapást követően. A szövetségi kapitány 2015 és 2017 között a Hoffenheim utánpótlásában dolgozott, amikor Szalai Ádám a német klub első csapatában játszott. A meccset a belgák 1-0-ra elveszítették, de így is a harmadik helyen zárták csoportjukat, míg az izraeliek negyedikek lettek és kiestek.
A magyar válogatott 36 éves pályaedzője a szombati, Hollandia elleni Nemzetek Ligája-mérkőzésen lett rosszul, és több mint tízperces ápolás után szállították kórházba, ahonnan még aznap este kiengedték, és már a csapat szállodájában aludhatott. Szalai a játékosokkal együtt utazik haza Budapestre.
Vasárnap a FIFA vezetője is jobbulást kívánt 86-szoros magyar válogatott csatárnak, aki nemrég csatlakozott Marco Rossi stábjához a nemzeti csapatnál.
A már biztos csoportharmadik magyarok 4-0-ra kikaptak a hollandoktól, és kedd este a Puskás Arénában a csoportgyőztes németek ellen zárják őszi NL-szereplésüket.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
A veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.