#Szendrő

Apad a Bódva Szendrőben és Edelényben, tetőzik a Duna Budapestnél
 

Apad a Bódva Szendrőben és Edelényben, tetőzik a Duna Budapestnél

Apad a Bódva a Borsod megyei Szendrőben és Edelényben is, mindkét településen látható módon húzódik vissza az utcáról az áradat. Eközben a Duna tetőzését várják este Budapesten, a folyó szintje a fővárosnál 819 centiméter volt a délután 2 órai mérés alapján. A fővárosban továbbra is intenzív a védekezés, lakóövezetek nincsenek veszélyben.

MTI MTI

A Bódva már átcsap a gáton
 

A Bódva már átcsap a gáton

Rendkívül magas a Bódva vízszintje, a Borsod megyei Szalonnán az éjszaka két családot kellett kiköltöztetni, Szendrőnél 80-100 házat veszélyeztet közvetlenül a folyó, Edelényben pedig egész éjjel magasították a töltést, hogy a mederben tartsák a vizet.

unknown unknown


Nem jár a vonat Edelény és Szendrő között
 

Nem jár a vonat Edelény és Szendrő között

Több vonalon jelentős késésekkel, illetve módosított útvonalon közlekednek a vonatok, van ahol az árvíz miatt teljesen leállt a vasúti közlekedés - tájékoztatta a közlekedési társaság sajtóosztálya hétfőn az MTI-t.

MTI MTI

Homokzsákokkal virrasztanak Edelényben
 

Homokzsákokkal virrasztanak Edelényben

Éjjel is védekeznek, töltik a homokzsákokat a Borsod megyei Edelénynél, ahol a település belvárosában átvezető hídról már szinte érinteni lehetne a folyót, akkora a vízszint.

MTI MTI