Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Szolnok

MTI Itthon

Kisiklott egy tehervonat Szolnoknál, késnek a vonatok

Kisiklott egy tehervonat egyik kocsija Szolnok és Abony között, ezért jelentős késések várhatóak a Budapest-Cegléd-Szolnok-Debrecen-Záhony vasútvonalon – közölte a Mávinform sajtóügyeletese csütörtök reggel.

MTI Itthon

Kerékpárút is összeköti már Szolnokot Martfűvel

Befejezték a Szolnok és Martfű közötti kerékpárút építését, hétfőn adták át a hiányzó két szakaszt. A turizmusélénkítő beruházásra a három érintett település, Rákóczifalva, Rákócziújfalu és Martfű önkormányzata európai uniós forrásból 175 millió forint támogatást nyert.

MTI Itthon

Ejtőernyős baleset: egy kék teherautót vizsgálnak a rendőrök

Közúti ellenőrzés során a rendőrök csütörtökön Abonyban megállítottak egy olyan teherautót, amely típusra, színre és felépítményre megegyezik az augusztus 29-én történt, halálos kimenetelű katonai ejtőernyős balesetben érintettel; a gépjárművet a rendőrség jelenleg vizsgálja - közölte a Szolnok megyei rendőr-kapitányság sajtószóvivője.

HavariaPress Itthon

Kerékpárost gázoltak Szolnokon

Súlyos sérülésekkel szállították kórházba azt a kerékpárost, akit a zebrán ütött el egy autó csütörtök este Szolnokon - értesült a HavariaPress.

RTL Hírek Itthon

A gyilkos póni gyerekeket fog szórakoztatni ezután

Elszállították azt a pónilovat, amelyik egy hónapja torkon harapott egy férfit itatás közben a Békés megyei Gerendáson - hangzott el az RTL Klub híradójában. A férfi később meghalt a kórházban.

MTI Vállalkozás

Harmincmillió eurós bővítést tervez Szolnokon a Derula

Összesen 30 millió eurót megközelítő fejlesztést tervez a fából készült rételegelt lemezt gyártó Derula Gyártó és Kereskedelmi Kft. Szolnokon. Első lépésként egy új gépsort helyeznek üzembe a napokban – közölte a gyár olasz tulajdonosa egy üzembejárással egybekötött tájékoztatón.

MTI Tech

Ötszáz laptopot kapnak a szolnoki iskolák

Több mint ötszáz laptopot és egyéb informatikai kiegészítőket kap öt általános iskola és középiskola Szolnokon, a kompetencia alapú oktatás eszközállományának bővítésére - közölte Kállai Mária, Szolnok alpolgármestere a projektzáró rendezvényen szerdán Szolnokon.

MTI Itthon

Konyhakéssel szúrta hasba nevelőapját egy szolnoki fiú

Hangos szóváltást követően egy konyhakéssel hasba szúrta nevelőapját egy 17 éves fiú hétfő este Szolnokon, a férfi nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérülést szenvedett - közölte a megyei rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.

MTI Itthon

Előzetesbe került a szolnoki betörőpáros

A gyanú szerint tucatnyinál is több betörést követett el idén Szolnokon az a két férfi, akiket több hetes összehangolt nyomozás után sikerült elfogni – közölte a rendőrség.

szoljon.hu Plázs

Bravúros műtétet hajtottak végre Szolnokon

A szolnoki kórház sebészeti osztályán hatalmas tályogot távolítottak el egy fiatal nő lépéről úgy, hogy a fertőzések leküzdésében nehezen nélkülözhető szerv kétharmadát sikerült megmenteni.

1
29 30 31 32 33
38
 Újraindítaná a Dáridót Galambos Lajos

 Újraindítaná a Dáridót Galambos Lajos

Templomfelújítás, reptérüzemeltetés – ismét belenyúlt a kormány a költségvetésbe

Templomfelújítás, reptérüzemeltetés – ismét belenyúlt a kormány a költségvetésbe

Trump sem tudja elvenni az árérzékeny magyar vásárlóktól a Temut és a Sheint

Trump sem tudja elvenni az árérzékeny magyar vásárlóktól a Temut és a Sheint

Úgy veszik fel a személyi kölcsönt a magyarok, mintha nem lenne holnap

Úgy veszik fel a személyi kölcsönt a magyarok, mintha nem lenne holnap

Tovább lassult az infláció, de nem annyira az árrés, inkább a benzinár miatt

Tovább lassult az infláció, de nem annyira az árrés, inkább a benzinár miatt

Így gratulált Donald Trump XIV. Leó pápának

Így gratulált Donald Trump XIV. Leó pápának

Blokkolták a bebörtönzött isztambuli polgármester X-fiókját Törökországban

Blokkolták a bebörtönzött isztambuli polgármester X-fiókját Törökországban

Nagyban csalt a kriptóval, elbukott, és most tizenkét év börtön vár rá

Nagyban csalt a kriptóval, elbukott, és most tizenkét év börtön vár rá

10 év múlva nem lesz iPhone? Meglepő kijelentések a tárgyalóteremben

10 év múlva nem lesz iPhone? Meglepő kijelentések a tárgyalóteremben

A címlapról ajánljuk