#Szíria






ENSZ: gyerekeket vertek meg és tartanak fogva Szíriában

Gyerekek százait vették őrizetbe és bántalmazták a szíriai kormányerők - mondta a BBC-nek szerdán az ENSZ emberjogi főbiztosa. Navi Pillay szerint Bassár el-Aszad szíriai elnök egy rendelet kibocsátásával véget vethetne ennek az áldatlan állapotnak, beleértve az ártatlan civilek legyilkolását.

MTI

Szíria: állítólag rálőttek Homszban Aszad konvojára

Rálőttek a Bassár el-Aszadot szállító konvojra Homszban, a szíriai elnök kénytelen volt megszakítani a kormányellenes harc korábbi fellegvárának számító városban tett látogatását - jelentette kedden a forradalmi bizottság. A szíriai külügyi szóvivő cáfolta az ellenzék állítását.

MTI







Obama: fogytán az idő Irán-ügyben

Barack Obama úgy vélekedett vasárnap, van még idő arra, hogy diplomáciai úton oldják meg Irán és a Nyugat nukleáris vitáját, de ez az idő egyre fogy. Az amerikai elnök a szíriai helyzetről, az ellenzéki erők támogatásának szükségességéről is beszélt.

hvg.hu

Szíria: lázadók akciói Damaszkusz közelében

A szíriai biztonsági erők központjait támadták dezertőrök vasárnap hajnalban Damaszkusz körzetében, miközben a hadsereg folytatta offenzíváit a lázadó városok, főként Homsz ellen, amelyet újabb heves tüzérségi támadás ért - közölték ellenzéki aktivisták és egy jogvédő szervezet.

MTI


Arab békefenntartókat küldene Szíriába Baradei

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa által felhatalmazott arab békefenntartókat kellene azonnal Szíriába küldeni, hogy szétválasszák a harcolókat - mondta a Focus című német lapnak adott interjújában Mohamed el-Baradei, a Nemzetközi Atomenergia-Ügynökség volt főigazgatója.

MTI

Gránátokkal lőtte Homszot a szíriai hadsereg

Folytatódott a szíriai biztonsági erők esetenként harckocsikkal támogatott offenzívája a felkelők fellegváraiban szombaton, emberjogi csoportok jelentése szerint az összecsapásokban két civil vesztette életét.

MTI

Tüntető tömegekre lőtt a katonaság Szíriában

A szíriai katonaság pénteken tüzérséggel lőtt több lázadó várost, ahol tüntetők ezrei vonultak fel pénteken, egy nappal azelőtt, hogy Kofi Annan nemzetközi megbízott Moszkvában és Pekingben tárgyal a vérontás leállítása érdekében.

MTI

Hazahívták a damaszkuszi követségről a magyar családtagokat

Az Európai Unió külügyminiszterei pénteken döntöttek a Szíriával, Iránnal, valamint Fehéroroszországgal szembeni szankciók megszigorításáról - közölték Brüsszelben. A damaszkuszi követség személyzetének magyar családtagjai hazautaznak, az iráni szankciók pedig nem érintik a Mol olaszországi finomítóját - mondta Martonyi János.

MTI