#Szíria



Műemléket lőttek ki az oroszok Palmürában

Orosz harci gépek az elmúlt két napon a szíriai történelmi város, Palmüra környékén hajtottak végre légicsapásokat az Iszlám Állam (IÁ) állásai ellen, ezekről az akciókról az orosz védelmi minisztérium közleményt adott ki, az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH) ugyanakkor azt állította, hogy több halálos áldozata is van ezeknek a műveleteknek, és az oroszok kilőttek egy várromot.

MTI











Amerika durvábban akarja bombázni az Iszlám Államot

Az Egyesült Államok fokozni készül az Iszlám Állam elleni hadműveleteit Szíriában: erőteljesebb légi csapásokra készülnek, és növelni akarják az amerikaiak vezetésű nemzetközi koalíció gépeinek számát ezekben az akciókban – mondta kedden Ashton Carter amerikai védelmi miniszter egy washingtoni szenátusi bizottsági meghallgatáson.

MTI

ENSZ: 13,5 millióan szorulnak segélyre Szíriába, közel fele gyermek

Az Egyesült Nemzetek Szervezete 13,5 millióra becsüli a humanitárius segélyre és a védelemre szorulók számát Szíriában, köztük hat millió gyermek. A menekültek harmadához nagyon nehezen jutnak el segélyszállítmányok, a katonai offenszívák hatására pedig csak tovább nőtt a számuk.

hvg.hu
  • hvg.hu
  • MTI




Rohamtempóban állítják ki az útleveket Szíriában

Idén jelentősen megnőtt Szíriában az útlevéligénylések száma, és a hatóságok csak 2015-ben több mint 800 ezer, napi átlagban háromezer úti okmányt adtak ki – közölte a kormányközeli al-Vatan című napilap hétfőn a kivándorlásért felelős minisztérium adataira hivatkozva.

MTI