Lecsapott a TEK Józsefvárosban
Őrizetbe vettek a fővárosban hét embert, akik ellen kereskedéssel elkövetett, kábítószerrel való visszaélés gyanúja miatt indult eljárás - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság pénteken.
Őrizetbe vettek a fővárosban hét embert, akik ellen kereskedéssel elkövetett, kábítószerrel való visszaélés gyanúja miatt indult eljárás - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság pénteken.
"A magányos elkövető – a XXI. századi terrorelhárítás új kihívása" címmel hirdetett tendert a Terrorelhárítási Központ. Elsősorban természetes személyek vagy csoportok jelentkezését várják.
Körözték azt a 44 éves drogdílert, akire szerda reggel csapott le a Terrorelhárítási Központ a főváros XIII. kerületében.
A dunbaújvárosi nyomozók azért kérték a terrorelhárítók segítségét, mert úgy tudták, fegyver is van a drogtermesztőknél. Fegyvert aztán nem találtak.
A Terrorelhárítási Központ (TEK) információi szerint feltételezhető, hogy magyar állampolgárok is harcolnak Szíriában, ugyanakkor pontos számadatokkal, illetve nyilvántartásokkal nem rendelkezik a szervezet – olvasható a csütörtöki Magyar Nemzetben.
Nagyszámú rendőr zárta el kordonokkal a főváros V. kerületének több utcáját vasárnap délelőtt, a lakókat sokáig nem engedték se ki, se be. A helyszínre érkezett a Terrorelhárítás központ (TEK) is - értesült a HavariaPress.
Lőfegyvereket és éleslőszert foglalt le a rendőrség és a Terrorelhárítási Központ (TEK) Ózdon és két közeli településen - közölte a rendőrség.
Több helyen tartották fogva Szíriában a két elrabolt magyart, nyolc hónapon át "embertelen körülmények között" olyan helyen őrizték őket, ahol a túlélési esélyük szinte nulla volt – mondta Hajdu János, a Terrorelhárítási Központ (TEK) főigazgatója hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.
A Terrorelhárítási Központ (TEK) speciális egységei fogták el azt a két férfit, akik az eddigi adatok szerint 2012 óta árultak kábítószert Kecskeméten - értesült a HavariaPress.
Tizenhét fegyveres rabolta el tavaly áprilisban Szíriában azt a két magyar állampolgárt, aki szerdán szabadult ki - közölte a Terrorelhárítási Központ (TEK) csütörtökön az MTI-vel.