A TV2 több nézőt ültet le a tévé elé esténként, mint az RTL
A főműsoridős sávot idén a TV2 uralja.
A főműsoridős sávot idén a TV2 uralja.
Szalai Vivien mint a médiában sikeres magyar nő, „a háttérben zajló munkafolyamatok irányításának fontos szereplője" került a magazin különkiadásának címlapjára.
Pedig nehéz lenne vitatni, hogy a TV2 ad ellenszolgáltatást a miniszterelnöknek, még ha nem is anyagit.
Ez volt az a felvételről bejátszott Tények adás, amiben „elmondhatatlan MTI-szövegekre" panaszkodott a műsorvezető.
Németh Szilárd, Kósa Lajos, Varga Judit, Pócs János és természetesen Orbán Viktor fejeznek be popdalokat a videóban, szerencsére csak szavalnak, dalra egyikük sem fakad.
Később megváltoztatták az ajánló szövegét.
Több mint két napig a csatorna internetes archívumában is a bakikkal teli felvétel volt fent.
Őrületes botrányt tárt fel a Blikk: „valamiféle füst” jött ki Tóth Gabi száján a Sztárban sztár leszek! című műsorban, márpedig a tévében szigorúan tilos mindenféle cigaretta használata.
A több mint ötven beosztottja által verbális bántalmazással vádolt egykori színházigazgató soha nem kért bocsánatot az érintettektől, de ez a TV2-t láthatóan nem zavarja.
Csalódnia kellett annak, aki azt gondolta, hogy a kormánybarát médiánál az osztalék fizetése a legfontosabb.
A műsorváltozás a szombat esti műsorsávot érinti.
Péntek este a TV2 műsorvezetőjének megint nem sikerült teljesítenie a bírósági ítéletet, annak csak egy részét hadarta el.
A rágalmazás és a becsületsértés büntethetőségének enyhítésével készíti elő a Fidesz, hogy a korábbiaknál is gyomorforgatóbbak lehessenek a választásokat megelőző kampányok és a hétköznapok.
300 milliót követelt az RTL Klubtól kirúgott volt vezér, most ő fizet 135 milliós kártérítést. Dirk Gerkens TV2-vezéri karrierje is dicstelen véget ért.
A momentumos politikus már végrehajtókat küldött a csatornára, hogy kikényszerítse a jogerős bírósági ítéletben foglaltakat.
A korábbi műsorvezető és kormányszóvivő felhívta Gönczi Gábort, és rákérdezett, hogy miért hazudott róla a TV2 Tények című műsorában.