Díszvendégnek hívták a tel-avivi Pride-re a nemváltó olimpiai bajnokot
Díszvendégnek hívták meg a közelgő tel-avivi melegfesztiválra Bruce Jenner olimpiai bajnok amerikai tízpróbázót, aki nemrég bejelentette, hogy a jövőben nőként kíván élni.
Díszvendégnek hívták meg a közelgő tel-avivi melegfesztiválra Bruce Jenner olimpiai bajnok amerikai tízpróbázót, aki nemrég bejelentette, hogy a jövőben nőként kíván élni.
A februárban szokatlan meleg miatt két futó is rosszul lett és összeesett a pénteki Tel-Aviv Marathonon, amelyet ezután órákkal a befejezés előtt félbeszakítottak.
Kálmán Imre A Bajadér című operettjével vendégszerepel Tel-Avivban a Budapesti Operettszínház február 12. és 21. között.
A palesztin támadónak tíz embert sikerült megsebesítenie, közülük hat állapota súlyos. A merénylőt menekülés közben lábon lőtték és elfogták.
A Gázai övezetet uraló Hamász palesztin iszlamista szervezet megakadályozta, hogy az övezetből 37 gyerek Izraelbe látogasson az ottani kibucmozgalom és izraeli arab vezetők szervezésében.
Ebolával fertőzöttek felismerését, elkülönítését és kórházba szállítását gyakorolják a tel-avivi Ben Gurion repülőtéren pénteken – közölte reggel az izraeli közszolgálati rádió.
Az Air France és a Lufthansa-csoport újraindítja járatait a tel-avivi Ben Gurion nemzetközi repülőtérre – jelentették be pénteken.
Visszavonták azt a javaslatot, hogy a légitársaságok szüneteltessék a tel-avivi Ben Gurion repülőtérre tartó járatok működtetését, így a Wizz Air újraindítja tel-avivi járatait.
Feloldották az amerikai járatok tel-avivi repülésére vonatkozó tilalmat.
Washington szerint a Hamász rakétáival képes elérni a Ben Gurion repteret.
A Wizz Air továbbra sem közlekedik a tel-avivi Ben Gurion repülőtérre, a légitársaság csütörtök éjfélig meghosszabbította az érintett légijáratok felfüggesztését - közölte a légitársaság szerdán az MTI-vel.
A Wizz Air is felfüggeszti járatai üzemeltetését a tel-avivi Ben Gurion repülőtérre szerdán éjfélig - jelentette be kedd este a diszkont légitársaság.
A tel-avivi nemzetközi reptér közelében történt rakétatámadás után az Air France, a KLM, a Lufthansa és a Brussels Airlines is felfüggesztette a városba tartó járatait kedden. Előttük több amerikai légitársaság döntött ugyanígy.
Lemondta izraeli koncertjét a Backstreet Boys a gázai helyzet miatt.
A boltok nem zártak be, a kávézók teraszai tele vannak, de arra senki nem merne fogadni, hogy meddig tartanak a Hamász rakétatámadásai Izraelben. A Vaskupola árnyékában élő magyarokkal beszéltünk.
Rakétatámadások érték kedd este Jeruzsálemet és Tel-Avivot is a Gázai övezetből, aminek az elkövetőjeként a Hamász palesztin radikális szervezet jelentkezett. A Vaskupola légvédelmi rendszer semlegesítette a rakétákat. Izrael légitámadásainak 23 halottja volt kedden a Gázai övezetben.
Újra megszólaltak a légvédelmi szirénák Izrael több pontján kedd este, így a fővárosban, Jeruzsálemben és az ország második legnagyobb városában, Tel-Avivban is - jelentették a nagyobb hírügynökségek.
Már Tel-Avivot lőtte a Hamász, miután minden izraelit célpontnak minősítettek egy izraeli légi csapást követően.
Különleges tömegközlekedési eszközhöz építenek tesztpályát Izraelben. A kétszemélyes kocsik a levegőben haladnak majd, méghozzá egy mágneses pályán. A fejlesztők azt ígérik, hogy 2015 végére kiépítik a rendszert – olvasható a BBC hírei között.
Izraelben huszonöt év szabadságvesztésre ítélték hétfőn a 2012 novemberében elkövetett tel-avivi buszrobbantás egyik tettesét. A merényletben huszonnyolc ember sebesült meg, de senki sem halt meg.