#Tisza

Holttestet találtak a Tiszában
 

Holttestet találtak a Tiszában

Holttestet találtak a Tiszában Aranyosapáti közelében szerdán - közölte a rendőrség. Az elsődleges adatok szerint annak a 20 éves fiatalembernek a holttestét találta meg egy horgász, akit a társával együtt még május 21-én fürdés közben elsodort a folyó.

MTI MTI



Hatvanezer doboz cigarettát úsztattak át a Tiszán
 

Hatvanezer doboz cigarettát úsztattak át a Tiszán

Mintegy 63 millió forint értékű csempészett cigarettát találtak a Tiszán egy vízen cirkáló, illetve a folyó partján elrejtett gumicsónakban - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Észak-alföldi Regionális Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense.

MTI MTI

Tiszába fulladt albánok: őrizetben a szerbiai banda
 

Tiszába fulladt albánok: őrizetben a szerbiai banda

Őrizetbe vette a szerb rendőrség egy embercsempészettel és emberkereskedelemmel gyanúsítható szerbiai bűnszövetkezet hét tagját. Feltehetően ők a felelősek azért is, hogy 2009 októberében koszovói albánok fulladtak a Tiszába - jelentette be hétfőn Ivica Dacic szerb belügyminiszter.

MTI MTI

Újabb áradás a Tiszán
 

Újabb áradás a Tiszán

Újabb áradás kezdődött a Tisza középső szakaszán a folyó vízgyűjtőjén csütörtökön lehullott, helyenként 10 millimétert is meghaladó mennyiségű csapadék hatására, a vízszint várhatóan naponta 10-15 centimétert emelkedik - közölte a területi vízügyi igazgatóság védelemvezetője.

MTI MTI

Megrongálták a Tisza-parti támfalat Szolnokon
 

Megrongálták a Tisza-parti támfalat Szolnokon

Ismeretlen tettesek megrongálták a Tisza szolnoki belvárosi szakaszán a Tiszaligetet védő támfalat; az első számítások szerint mintegy félmillió forintos kárt okoztak a vízügyi szervezetnek - közölte a területi vízügyi igazgatóság főmérnöke hétfőn.

MTI MTI




Egyszerre árad és apad a Tisza középső szakaszán
 

Egyszerre árad és apad a Tisza középső szakaszán

A megelőző napok csapadékából és a hóolvadásból keletkezett újabb tiszai árhullám Tiszaderzs és Kisköre között tetőzik, a folyó Martfűig kis mértékben árad, alatta lassan apad; a vízszintek a másodfokú árvízvédelmi készültséghez rendelt értékekhez hasonlóak - közölte a területi vízügyi igazgatóság védelemvezetője. A Hármas-Körösön Gyomaendrődnél megszüntették az árvízvédelmi készültséget.

MTI MTI


Egyszerre árad és apad a Tisza
 

Egyszerre árad és apad a Tisza

Pénteken a Felső-Tisza vízgyűjtőjén helyenként 10 milliméternél is több csapadék hullott, ami a hóolvadással együtt újabb vízszintemelkedést okozott a Tisza egyes szakaszain; a belvizes terület már több mint 650 négyzetkilométer - közölte a területi vízügyi igazgatóság védelemvezetője szombaton.

MTI MTI

Újabb árhullám a Tisza középső szakaszán
 

Újabb árhullám a Tisza középső szakaszán

A hóolvadásból kialakult újabb árhullám miatt a Tisza Tiszaderzsig árad, alatta még végig apad; a szolnoki vízmércén 758 centiméteres értéket regisztráltak, ami alig haladja meg másodfokú árvízvédelmi készültségi értéket - közölte a területi vízügyi igazgatóság védelemvezetője csütörtökön.

MTI MTI

Az olvadó hó ismét árasztja a Tiszát
 

Az olvadó hó ismét árasztja a Tiszát

Az enyhe időjárás miatt folyamatosan olvadó hó a Tiszán és mellékfolyóin közepes méretű árhullámot indított el, a folyó Tiszafüredig árad; alatta viszont végig apad, bár lassuló mértékben, napi 8-12 centimétert - közölte a területi vízügy igazgatóság védelemvezetője.

MTI MTI


Lassú apadás kezdődött a Tisza alsó szakaszán
 

Lassú apadás kezdődött a Tisza alsó szakaszán

Lassú apadás kezdődött a Tisza alsó szakaszán, a vízszint csökkenése azonban a folyó felső szakaszáról érkező újabb árhullám miatt mérséklődni fog. A belvízzel elöntött terület nagysága nem változott, a becslések szerint 833,5 négyzetkilométer - közölte Kozák Péter, a regionális vízügyi igazgatóság vezetője kedden.

MTI MTI

Elhúzódó áradásra számítanak a Tiszán
 

Elhúzódó áradásra számítanak a Tiszán

Elhúzódó áradásra számítanak a Tisza alsó szakaszán, a vízszint Mindszentnél megközelítheti a harmad-, Szegednél a másodfokú készültség szintjét - közölte az Alsó-Tisza vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság.

MTI MTI


Árvíz: a sok eső miatt rosszabbodott a helyzet Szabolcsban
 

Árvíz: a sok eső miatt rosszabbodott a helyzet Szabolcsban

A szombaton lehullott, átlagosan harminc milliméter csapadék miatt folyamatosan emelkednek a Felső-Tisza folyóinak vízszintjei, s nőtt a belvízzel borított területek nagysága - közölte a térségi környezetvédelmi és vízügyi igazgatóság védelemvezető-helyettese vasárnap.

MTI MTI