Újabb UFO-jelentést adott ki az amerikai kormányzat, már 510 észlelésnél tartanak
Két év alatt 3,5-szeresére emelkedett az „azonosítatlan égi jelenség” (UAP) észlelése az Egyesült Államokban, aminek többsége védett légtérben történt.
Két év alatt 3,5-szeresére emelkedett az „azonosítatlan égi jelenség” (UAP) észlelése az Egyesült Államokban, aminek többsége védett légtérben történt.
A Jeruzsálemi Héber Egyetem kutatói szerint a földi technológia túlságosan fejletlen ahhoz, hogy az idegen civilizációk érdeklődését felkeltse.
A rejtélyes égi jelenségek száma nagyot nőtt az eltelt években, ami már a NASA-t is komolyan érdekli. Fel is állítottak egy dedikált csapatot, hogy választ találjanak a kérdésekre.
Az amerikai haditengerészet egy volt pilótája, Ryan Graves szokatlan részletességgel beszélt arról a pillanatról, amikor elmondása szerint közeli kapcsolatba került egy azonosítatlan repülő tárggyal, azaz: ufóval.
Az oroszok által indított háború kezdete óta a Kijev feletti égbolton nem csak orosz repülőgépeket látni.
Sokszor okozott már ijedtséget egy olyan tárgy, amit az égen láttak. Egy újabb ilyen felvételen egy hópehelyhez hasonló dolgot lehet felfedezni, de annál sokkal nagyobb és fekete színű.
A teleszkóp által megpillantott galaxisokról van szó, amik olyan alakúak, mint egy csészealj.
Veracruz városában ért földet az a gömbszerű tárgy, ami a hírek szerint fémből készülhetett. De hogy honnan jött, azt még mindig nem tudni.
Ufóvadászok egy csoportja is fellelkesült, amikor a Kar-go nevű sikeres startup vezetője megvásárolt egy területet, rajta a Brit Királyi Légierő radarállomásával.
A kutatócsoport elsősorban adatokat gyűjt és elemez majd, miközben megpróbálják kitalálni, mindez hogyan segítheti az azonosítatlan légi jelenségek tudományos megértését.
Az Apache helikopterről felvett pillanatra egyelőre nem született magyarázat.
Az eredeti felvétel még 1971-ben készült, most a negatívól egy nagy felbontású változatot készítettek a szakemberek.
Az alábbi weboldalon összegyűjtötték az amerikai UFO-észleléseket. Különféle szempontok szerint szűrhetünk közülük.
Egy lelkes ufóhívőt ünnepel a közönsége: egy olyan alakra bukkant a Google Earth nevű szolgáltatásban, ami szerinte több mint gyanús.
A rakéta 70 kilométeres magasságban járt, amikor a furcsa, gömbölyded tárgy elzúgott mellette. Videó is van róla.
Az amerikai védelmi minisztérium bejelentette, új munkacsoportot hozott létre az azonosítatlan légköri objektumok vizsgálatára.
Az amerikai kongresszus egy olyan új hivatalt szeretne tető alá hozni, ami az úgynevezett ufóaktákat göngyölítené fel. A munka elsősorban az azonosíthatatlan légi jelenségekre koncentrálna.
Egyelőre nincs magyarázat arra a felvételre, amelynek egy része egy repülőgép mellett látható, fényes objektumot mutat be. A feltöltőnek viszont rögtön beindult a fantáziája, a tudományos tényeket is semmibe véve.
Ennél kiábrándítóbb magyarázat talán még nem született vélelmezett ufóészlelésre.
A csatolmányban az is szóba kerül, hogy az idegen tárgyak és különös jelenségek száma exponenciálisan növekszik.