Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#USA

MTI Világ

Gyanús látogatást tett a bostoni robbantó

A bostoni merénylet egyik feltételezett elkövetője, Tamerlan Carnajev egy hónappal a terrortámadás előtt lőgyakorlatot tartott egy New Hampshire-i lőtéren, és felkeresett egy az államban élő volt csecsen felkelőt – közölte csütörtökön az Amerika Hangja (VoA).

MTI Világ

Katonai lépésre is készen állhat Szíriában az USA

Az Egyesült Államok kész további - akár diplomáciai, akár katonai - lépéseket tenni, ha bebizonyosodik, hogy a Bassár el-Aszadhoz hű erők vegyi fegyvert vetettek be a szíriai harcokban - mondta csütörtökön Washingtonban Barack Obama amerikai elnök a Recep Tayyip Erdogan török kormányfővel tartott közös sajtóértekezleten.

MTI Világ

Kína 1976 óta nem végzett ilyen kísérletet, aggódik az USA

Kína hétfőn nagyméretű rakétát bocsátott fel a világűrbe, amely a Földtől 10 ezer kilométeres magasságba emelkedett, és ezzel 1976 óta a legjelentősebb ilyen kínai rakétakísérletnek számít – közölte szerdán az amerikai Harvard Egyetem munkatársa.

MTI Világ

Szexbotrány a Pentagonban

A fegyveres erők nemi visszaélések megelőzését célzó programjának koordinátora nem fogta vissza magát: egy parkolóban megfogdosott egy nőt, és egy beosztottját is zaklatta.

MTI / hvg.hu Világ

Félelmetes drónt tesztelt az USA - fotók

Hadihajóról indítható, harci repülőgép nagyságú drónt próbált ki sikeresen az amerikai haditengerészet - jelentette be kedden a haderőnem szóvivője.

MTI Világ

Elérte végleges magasságát a WTC-utódtorony

Elérte teljes magasságát pénteken a 2001. szeptember 11-i terrortámadás következtében New Yorkban ledőlt ikertornyok helyén felhúzandó épületegyüttes legmagasabb tornya, a One World Trade Center.

MTI Világ

Konzervatív csoportokra szállt rá az amerikai adóhivatal

Belső vizsgálat indult az amerikai adóhivatalban (IRS) azokkal az állításokkal kapcsolatban, amelyek szerint a hivatal hátrányosan megkülönböztetett olyan konzervatív csoportokat, amelyek a "tea party" kifejezést használják elnevezésükben - közölte pénteken a Fehér Ház.

hvg.hu Vállalkozás

Mégis Tesláé az utolsó szó?

Február elején még visszás cirkuszi hangulatot keltett a New York Times a Tesla S-modellje körül, az első negyedéves jelentések szerint viszont az eddig masszívan veszteséges elektromos sportautógyártó nemcsak, hogy átjutott a billenőponton, jelenleg a GM-et és a Nissant is verik a piacon. A tőzsdenyitás előtt ötödével ugrott feljebb a cég részvényeinek ára.

MTI Világ

Olvashatóbbá tette aláírását az USA pénzügyminisztere

Bár Jacob Lew amerikai pénzügyminiszter nagy eredményt még nem ért el a költségvetésről szóló alkudozásban a kongresszussal szemben, de aláírása már olvashatóbb, mint amilyen februári beiktatásakor volt - állapította meg az AP. A hírügynökség szerint várhatóan még jobb lesz a szignója akkor, amikor rá kell tennie az új bankjegyekre.

1
215 216 217 218 219
347
„A helyzet nagyon durva" – felszívta magát a Duma Aktuál az új drogtörvény miatt

„A helyzet nagyon durva" – felszívta magát a Duma Aktuál az új drogtörvény miatt

Tatárdúlás, törökdúlás, felszabadúlás: miért nem tudunk máig mit kezdeni a győzelem napjával?

Tatárdúlás, törökdúlás, felszabadúlás: miért nem tudunk máig mit kezdeni a győzelem napjával?

Tiborcz említése nélkül reklámozza a CNN a megújuló Gellért Szállót

Tiborcz említése nélkül reklámozza a CNN a megújuló Gellért Szállót

Magyar Péter: Orbánnak meg kell szólalnia az Ukrajnában elfogott magyar kémekről

Magyar Péter: Orbánnak meg kell szólalnia az Ukrajnában elfogott magyar kémekről

Lendvai Ildikó: Gyurcsány Ferenc felszabadította a választóit

Lendvai Ildikó: Gyurcsány Ferenc felszabadította a választóit

A Trump-kormányzat nem képes mindenkit egyszerre lerohanni, látszanak az ébredés jelei

A Trump-kormányzat nem képes mindenkit egyszerre lerohanni, látszanak az ébredés jelei

Este megjelent a rendelet az újabb árréskorlátozásról

Este megjelent a rendelet az újabb árréskorlátozásról

XIV. Leó „szelíd Ferencként”, de határozottan fog fellépni

XIV. Leó „szelíd Ferencként”, de határozottan fog fellépni

Megosztó a film, amelyben Daniel Craig nem Bond

Megosztó a film, amelyben Daniel Craig nem Bond

A címlapról ajánljuk