#Zugló



Zuglói hangfelvétel: már régóta jöttek a vészjelzések
 

Zuglói hangfelvétel: már régóta jöttek a vészjelzések

Papcsák Ferenc polgármester még akkor is legalább egy éven át védte, fedezte a kerületi vagyonkezelő vezérigazgatóját, Mazsu Gergelyt, amikor folyamatos vészjelzések jöttek – kommentálta Várnai László LMP-s képviselő azt a netre kikerült hangfelvételt, amelyen egy cégvezető arról beszélt, hogy Mazsu a helyi pályázatokon győztes cégektől zsebbe kért vissza pénzt.

hvg.hu hvg.hu

 

"Ez már olyan kínos ügy, hogy Viktorral sem lehet megbeszélni"

Önkormányzati vezetőket hozhat kínos helyzetbe egy, az internetre felkerült hangfelvétel, amelyen arról esik szó, hogy húsz százalékot kellett visszaosztani az önkormányzattól elnyert épületfelújítások után a vállalkozóknak Zuglóban. A beszélgetésen Ferdinandy István zuglói alpolgármesternek panaszkodik egy vállalkozó, hogy a helyi vagyonkezelő vezetőjének visszaosztott pénz nagyjából annyi, amennyivel a munkákat elnyert céget, az időközben csődeljárás alá került HBF Építőipari Kft.-t megmenthetnék. A felvételen szereplő üzletember elmondja azt is, csalódott a Fidesz-érában, mert a baloldalhoz képest a „jobboldal még saját embereit sem hagyja élni”.

Csikász Brigitta Csikász Brigitta

Akar ön egy bombajó lakást venni 2,7 millióért?
 

Akar ön egy bombajó lakást venni 2,7 millióért?

Akkor ne habozzon, és vegye meg ezt a mindössze 10 négyzetméteres, egyszobás zuglói lakást. Az eladó lakás ugyanakkor felújítandó, komfort nélküli, de galériázható és rendezett, jó házban van, illetve tehermentes. Sok jó ember kis helyen is elfér jeligére.

hvg.hu hvg.hu


Elkapták a zuglói férfit, aki nőket tartott fogva – fotó
 

Elkapták a zuglói férfit, aki nőket tartott fogva – fotó

Elfogta a rendőrség azt a férfit, aki élettársával prostitúcióra kényszerített és sanyargatott két fiatal nőt, egy zuglói albérletben. A 47 éves férfit a főváros XIX. kerületében fogták el hétfőn, ahonnan szexuális bűncselekményről érkezett bejelentés.

HavariaPress HavariaPress










Rendőrök vigyáztak a magukra hagyott gyerekekre Zuglóban
 

Rendőrök vigyáztak a magukra hagyott gyerekekre Zuglóban

A tűzoltók és egy ipari alpinista segítségével mentettek ki két kisgyereket a zuglói rendőrök szerdán kora este, egy elhanyagolt lakásból. Az 1 és 3 éves gyerekeket közel 21 órára hagyta magára kábítószeres anyjuk – értesült a HavariaPress.

hvg.hu hvg.hu
  • hvg.hu hvg.hu
  • HavariaPress HavariaPress