Nőket tartott fogva Zuglóban egy férfi és egy nő - videó, körözési fotó

Nőket tartott fogva és kényszerített prostitúcióra egy nő és élettársa Zuglóban. A nőt elfogták a rendőrök, élettársát Németh Lászlót elfogató paranccsal körözik. Videó.

  • hvg.hu hvg.hu
Nőket tartott fogva Zuglóban egy férfi és egy nő - videó, körözési fotó

A Budapesti Rendőr-főkapitányság kerítés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást – őrizetbe vétele mellett – K. Rózsa 37 éves budapesti lakos, és ez idáig ismeretlen helyen tartózkodó társa Németh László ellen - olvasható a rendőrség honlapján.

A gyanúsított élettársával 2013. augusztus elejétől egy zuglói bérelt ingatlanban egy budapesti, majd augusztus 28-tól egy baktalórántházi fiatal nőt tartott fogva, mialatt prostitúcióra kényszerítette őket. A két elkövető a sértetteket éheztette, fenyegették őket. Egyiküket Németh László több alkalommal bántalmazta.

Az egyik sértettnek augusztus 29-én sikerült a bűncselekményről telefonon értesítenie a fővárosi rendőröket. A nyomozók a Terrorelhárítási Központ bevetési egységét kérték fel az elkövetők elfogására, mivel információ merült fel arra vonatkozóan, hogy fogva tartójuk fegyverrel rendelkezik.

police.hu

A központ munkatársai speciális eszközökkel hatoltak be a XIV. kerületi ingatlanba, ahol a BRFK nyomozóival közösen kiszabadították a két fogva tartott nőt. Az elkövetőket ott nem találták, fél órával később K. Rózsát VII. kerületi tartózkodási helyén elfogták és előállították. A Pesti Központi Kerületi Bíróság 2013. augusztus 31-én elrendelte előzetes letartóztatását. Társát, a 47 éves Németh Lászlót körözi a rendőrség.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Felderítő Főosztály kéri, hogy aki a bűncselekménnyel vagy a férfi tartózkodási helyével kapcsolatban érdemleges információval rendelkezik, névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” zöld számán (H-Cs.: 8.00-16.00, P.: 8.00-13.00) vagy a 107, 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.

Ilyen egyszerűen lopták el egy nő több száz millió forintot érő budai telkét

Ilyen egyszerűen lopták el egy nő több száz millió forintot érő budai telkét

Nyolc nap leforgása alatt elajándékoztak, majd eladtak egy jelenleg 300-400 millió forintot érő telket Budapest XII. kerületében – mindezt úgy, hogy a tulajdonos erről semmit sem tudott. Azóta egy konténer is megjelent a területen, a csalás áldozata pedig nem tehetne semmit egy esetleges építkezés ellen sem, mert jogilag már nem az övé a telek. A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.