#Áder János



Áder díjat kapott a Vatikántól

Az Út a Békéhez Díjjal tüntette ki Áder János köztársasági elnököt helyi idő szerint szerdán a Szentszéknek az ENSZ mellett működő állandó megfigyelő missziója.


Áder: esztelenül szennyezzük vizeinket

Esztelen módon szennyezzük vizeinket, és az így terjedő betegségek, valamint a vízhiány rengeteg kisgyerek halálát okozza – egyebek mellett erről beszélt Áder János az ENSZ-közgyűlés őszi ülésszakának általános vitájában, kedden elhangzott felszólalásában. A köztársasági elnök a jogállamiság kérdésével, és ezen belül a "negyedik generációs" alapjogokkal is foglalkozott beszédében.


Fotó: így pózolt Áder az Obama-házaspárral

Áder János köztársasági elnök Barack Obamával, az Egyesült Államok elnökével és feleségével, Michelle-el találkozott az ENSZ Közgyűlésének 67. ülésszaka alkalmából adott fogadáson, a New York-i Waldorf-Astoria Hotelben.


Áder a cseh és a szlovák államfővel tárgyalt az ENSZ-ben

Ivan Gasparovic szlovák és Václav Klaus cseh elnökkel tárgyalt kedden New Yorkban, az ENSZ Közgyűlés ülésszaka alkalmából Áder János köztársasági elnök - tájékoztatta kedden az MTI-t Szőke László, a Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) külügyi igazgatóságának igazgatója.


Áder Obamával találkozik

Áder János köztársasági elnök szeptember 24-27-a között az USA-ba utazik, ahol részt vesz az ENSZ közgyűlés 67. ülésszakának általános vitáján - közölte a Köztársasági Elnöki Hivatal.



Orbán Viktor kitüntette "London hőseit"

Orbán Viktor miniszterelnök értékelése szerint az egész nemzetnek szolgáltak példával a csúcsra vezető úton a londoni olimpián sikerrel szerepelt magyar sportolók. A kormányfő az olimpiai és paralimpiai éremszerzőket tüntette ki.




Varga Béla: aki a zsidókat szolgálja, az zsidó

Továbbra is tagadja Varga Béla Kaliforniában élő borász, vállalkozó, hogy tulajdonosa, számlakezelője lenne a kuruc.info-nak. Fenntartja azonban, hogy a honlap mondanivalójával egyetért, azt népszerűsíti is. A maga részéről perrel fenyegeti a Csatáry László ellen tüntetőket, Áder Jánost pedig zsidóbérencnek tartja.


Áder elé került Geréb Ágnes kegyelmi ügye

Megérkezett Áder János államfőhöz Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter előterjesztése a foglalkozásától eltiltott szülész-nőgyógyász, Geréb Ágnes kegyelmi kérvénye ügyében - erősítette meg az MTI információját szerdán Altorjai Anita, a Köztársasági Elnöki Hivatal sajtóigazgatója.


Áder János: tisztességes embernek az ártatlan áldozatok oldalán a helye

Tisztességes embernek az ártatlan áldozatok oldalán a helye, a cselekvés oldalán, közös értékeink, a demokrácia, az erkölcs és az igazság oldalán, szemben a kirekesztéssel, a gyűlölettel, a diktatúrával, az erőszakkal - mondta Áder János köztársasági elnök, a Wallenberg-év fővédnöke vasárnap Budapesten a Dohány utcai zsinagógában, a Wallenberg-emlékesten.



Hol tanulnak a politikusok gyerekei?

Van, aki egyszerű állami-önkormányzati iskolába, van aki két-tannyelvűbe, és van, aki külföldre járatja tanulni gyermekét a hazai politikusok közül - derül ki a Blikk összeállításából.


Milliókra bírságolták Áder hivatalát

A Közbeszerzési Döntőbizottság 2,5 millió forintra bírságolta a Köztársasági Elnöki Hivatalt (KEH), miután az állami kitüntetések megtervezéséhez és legyártásához egyetlen tárgyalópartnert hívott meg, a Metal-Art Zrt.-t – számolt be az Index.