Roskadozik a teljes európai elektromos hálózat az e-autók töltési igényei alatt
Több programmal, több hullámban telepítenek elektromosautó-töltő pontokat Magyarországra, ám a legszűkebben ellátott régiókba csak évek múlva érnek el.
Újabb két törvényt küldött vissza megfontolásra az Országgyűlésnek Áder János köztársasági elnök - derült ki a parlament honlapjára hétfő este felkerült dokumentumokból.
Az egyik visszaküldött jogszabály a szeptember 24-én elfogadott, a jövő évi költségvetést megalapozó egyes törvények módosítása. Ebben a parlament változtatott egyebek mellett az államháztartási törvényen, az államfő szerint azonban a módosítás egyrészt más törvényekbe ütközik, másrészt a jogalkotási eljárás szabályai is sérültek.
A másik visszaküldött jogszabály a szintén szeptember 24-én megszavazott, a településfejlesztéssel, -rendezéssel és az építésüggyel összefüggő törvények módosítása, amelynek egy pontját Áder János tartalmi szempontból kifogásolja. A jogszabályban a miniszter felhatalmazást kap arra, hogy a települési önkormányzat helyi parkolási rendjét megalapozó szakmai, eljárási szabályokat és az ezzel kapcsolatos bevétel felhasználásának szabályait rendelettel állapítsa meg. Utóbbira az elnök szerint a vonatkozó törvények nem adnak lehetőséget a miniszternek - derül ki a parlament honlapjára felkerült dokumentumokból.
Több programmal, több hullámban telepítenek elektromosautó-töltő pontokat Magyarországra, ám a legszűkebben ellátott régiókba csak évek múlva érnek el.
A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.
Az 51 éves brit szakember húsz éven át dolgozott a Red Bullnál.
Kiara Lord posztolt egy szelfit.
Az ír rapegyüttes Izrael-ellenes jelszavakat hangoztatott.
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?