Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#adójavaslat

hvg.hu Gazdaság

Szalay-Berzeviczy: súlyos hiba a nyugdíjpénztári befizetések adóztatása

A kormány javaslata, amely adó- és járulékköteles tétellé nyilvánítaná az önkéntes nyugdíjpénztárakba történő munkáltatói hozzájárulásokat, nem szolgálja a hazai tőkepiac megerősítését – véli Szalay-Berzeviczy Attila. A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) volt elnöke elhibázottnak tartja a nyugdíjpénztárakra vonatkozó inflációkövető hozamgarancia bevezetését és a kormány tavaly őszi döntését a magánnyugdíjpénztári részvényállomány kötelező feltöltésének további két évre történő elhalasztásáról is.

MTI Gazdaság

A Fidesz javaslatai jövőre 6 százalékkal növelnék a hiányt

A kormányszóvivő szerint, ha kormány minden a Fidesz által szorgalmazott válságkezelő intézkedést visszavonna, az a tervezetthez képest további 6 százalékkal növelné a 2010-es költségvetési hiányt. Budai Bernadett csütörtöki sajtótájékoztatóján azt mondta: a Fidesz által javasolt lépések csak mélyítenék, nem kezelnék a válságot.

Amikor egy családban mindenki amiatt szorong, hogy baj lesz - Bibók Bea pszichológus visszatartó szülőkről, infantilizált felnőttekről

Amikor egy családban mindenki amiatt szorong, hogy baj lesz - Bibók Bea pszichológus visszatartó szülőkről, infantilizált felnőttekről

Óvatosan a gyógynövényekkel is – nem mindegy, milyen készítményt választunk

Óvatosan a gyógynövényekkel is – nem mindegy, milyen készítményt választunk

Az állampapíroktól a tőzsdék felé fordulhatnak a K&H-s ügyfelek

Az állampapíroktól a tőzsdék felé fordulhatnak a K&H-s ügyfelek

„Az emberek rájöttek, hogy lehet nemet mondani a Fideszre” – a Mi Hazánk lett a mérleg nyelve Pápán

„Az emberek rájöttek, hogy lehet nemet mondani a Fideszre” – a Mi Hazánk lett a mérleg nyelve Pápán

Ígéretet tett Hankó Balázs Szörényi Leventének

Ígéretet tett Hankó Balázs Szörényi Leventének

Felhős, enyhe időnk lesz, de van, ahol az ég is leszakadhat

Felhős, enyhe időnk lesz, de van, ahol az ég is leszakadhat

Vucsics félkegyelműnek nevezte a szerb közmédia egyik újságíróját

Vucsics félkegyelműnek nevezte a szerb közmédia egyik újságíróját

„Ha isten megadta nekünk a vagyont, hogy kiváltságosok legyünk, akkor erkölcsi felelősséggel tartozunk a társadalomnak”

„Ha isten megadta nekünk a vagyont, hogy kiváltságosok legyünk, akkor erkölcsi felelősséggel tartozunk a társadalomnak”

Mintha csak szellemkezek dolgoznának a számítógépen – ezért nem érhető el Európából az OpenAI nagytudású Operatora

Mintha csak szellemkezek dolgoznának a számítógépen – ezért nem érhető el Európából az OpenAI nagytudású Operatora

A címlapról ajánljuk