Külügy: Újabb Afganisztánban ragadt magyarok jelentkeztek
A kihozataluk pontos részleteit biztonsági okokra hivatkozva nem közlik.
A kihozataluk pontos részleteit biztonsági okokra hivatkozva nem közlik.
A hatalmas tömegről fotó is készült.
Sok, a tálibok elől menekülő afgán minden lehetőséget megragad, hogy kijusson az országból. A kísérletek egy része tragédiával végződik.
Rendkívüli uniós csúcs jöhet, amelynek témája az afgán menekülteket befogadó térségbeli országok támogatása lehet.
A külügyminisztérium államtitkára annak lehetőségét kizárta, hogy korlátozás nélkül érkezzenek Magyarországra afgán állampolgárok. A korábban a magyar csapatokat segítőkkel azonban kivételt tehetnek.
Azokat fogadják be, akik korábban együttműködtek az afganisztáni lengyel misszióval.
Az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) fellebbviteli fóruma, a Nagykamara is úgy látta, a magyar állam megsértette a menekülők jogait, 5000 eurós kártérítést ítélt meg két sértettnek fejenként, ezzel pont került a 2017-es ítélet végére.
A magukat afgánnak mondó három elkövetőt visszakísérték a határhoz.
Bár az afgán menekültügyi miniszter vasárnap még felszólalt az Európába menekült afgánok érdekében, az elnök csütörtökön közölte, nem rokonszenvez azokkal, akik maguk mögött hagyták az országot, sőt felszólít mindenkuit, hogy térjen haza, és segítsen az ország újjáépítésében. Egy ország nem marad életben, ha a "legjobbak igyekeznek onnan elmenekülni" - üzente.
Hét embert vittek be a rendőrök azok közül az afgán menekültek közül, akik a ferencvárosi Nehru parkban táboroztak le.
Egy új tanulmány szerint a britek, svédek és finnek számára a legegyszerűbb az világ országaiba való utazás, vízumkötelesség pedig leginkább az afgánok külföldi kalandozásait lehetetleníti el - írja a Die Welt.
Nyolcvankét tálib felkelőt ölt meg az afgán rendőrség és a hadsereg a NATO-vezette erők támogatásával Afganisztán hét különböző területén végrehajtott műveletek során az elmúlt 24 órában - közölte kedden a helyi belügyminisztérium.
A rendőrség azonosította azt a három afgán fiatalt, akik nyugdíjasokkal kaptak össze szombat este a müncheni metróban. Az idős férfiak állítólag egy lányt védtek a menekültektől. Egy utas felvette a verekedés egy részét, de a videóból nem derült ki minden részlet, a rendőrség szerint vannak még fehér foltok az ügyben.
Lehegesztették az ajtaját és ablakait annak a kisbusznak, amelyből 24 afgán menekültet szabadítottak ki Ausztriában. Az őket utaztató román embercsempészt Bécs belvárosában kapták el. Az illegális bevándorlók a hatóságok szerint közvetlen életveszélyben voltak.
A magyar katonákat kedvelik leginkább az afgán civilek, és velük szeretnek legjobban együtt dolgozni az Afgán Nemzeti Hadsereg (ANA) katonái is - jelentette ki Mohammad Salim Ahmadi, az ANA alezredese hétfőn az MTI különtudósítójának adott interjújában.
Magyar rendszámú bérelt busszal csempésztek az elmúlt hét végén afgán menekülteket Görögországból Olaszországba, de magyar állampolgárok nem vettek részt az akcióban - értesült hétfőn az MTI a Corriere Adriatico anconai napilap tudósítóitól.